ZÚTE HONLAP

Kedves látogatónk!
2017. januárjától elérhető a Zöld Út Természetjárók Egyesületének honlapja! Ha egyesületünk túráiról, életéről szeretne olvasni, itt megteheti: ZÚTE HONLAP

Letölthető: ZÚTE TÚRATERV 2022

2013. május 27., hétfő

Bakonyi szurdokok és csillagok



 Tavaly augusztusban egy "bogár" ütött tanyát a fejünkben, neve is van: Pannon Csillagda! Addig motoszkált, míg meg nem adtuk magunkat és hagytuk, hadd vezessen...
Az egész úgy kezdődött, hogy a Balatonalmádiba szervezett hosszú hétvégének utolsó napján hazafelé tartva, egy kis kitérővel meglátogattuk volna a Bakonybélben lévő Csillagdát, Évi terve alapján. De a Balatonban való pancsolást nem sikerült időben abbahagyni - lemaradtunk! És beült a "bogár": oda bizony el kellene menni valamikor!
 Évi megszervezte, én túrákat találtam ki a környékre, és áprilisban útnak indultunk. Nyolcan voltunk a csapatban, két autóval utaztunk.
Ha már arra jártunk, a Balatont nem hagyhattuk ki, le is ugrottunk egy kicsit a partra Kenesénél. A lábáztatási gondolataim a part közeli erősen algás víz láttán azonnal elillantak - majd máskor! Viszont a tavalyi alacsony vízállás után helyreállt a rend, a természet teszi a dolgát és mára teljes magasságában pompázik a tó.
Zirc volt a következő állomásunk. Először a Ciszterci Apátság barokk stílusban épült kéttornyú templomát látogattuk meg. Szinte már giccsesnek hat a túlzott aranyozással ellátott belső díszítés, de azért igazi remekműveket láthatunk itt. Természetesen az Arborétumot sem hagyhattuk ki, kellemes sétát téve ritkán látott növények között. Jól elidőztünk, így sietni kellett, hogy le ne maradjunk megint a bakonybéli Csillagda programjairól, az utolsó csoport fogadásáról! Csúnya lett volna elkésni, hiszen ez volt egyik fő célunk!
Sikerült időben érkeznünk. Igen színvonalas kiállítást sikerült összehozni itt az univerzum dolgai után érdeklődőknek. A Marsjáró járműtől kezdve a korabeli távcsövekig, egy eredeti vasmeteoriton át szinte minden megtalálható itt a csillagászattal kapcsolatban. Belenéztünk a Napba is egy szűrővel ellátott távcsövön át, még a Napfoltokat és kitöréseket is láttuk! A program végén egy 3D-s planetáriumi vetítésen ismerkedtünk meg az égbolt rejtelmeivel.
El is telt a napunk, szinte észrevétlen szaladt velünk az idő. Azaz este még azért volt energiánk sétálni egyet a faluban, majd a szálláson késő estig beszélgetni és csocsózni. Csocsózni igazából (szerencsére) senki nem tudott közülünk, így jót mulattunk!
 Másnap reggel "hajnal" 1/2 9-kor útnak indultunk Csesznekre, onnan indítva egy szép bakonyi szurdoktúrát. A várlátogatás nem maradhatott ki, mivel még nem járt erre egyikőnk sem. Impozáns építmény ez a sziklákon, még így romos állapotban is. A vár alatti varázslatos Kőmosó-szurdokban folytattuk utunkat. Kis kaland is megesett itt: Andris napszemüvege landolt a kis vízesés vájta mély gödörbe! A horgászat sikerült... A Cuha-patak felé tarva aztán még a jelzésekkel akadt kis gondunk, mivel egy helyen az erdővel együtt eltüntették őket. Térképem segítségével megoldottuk a problémát. Elérve a vízfolyást a Kőpince-forrásnál megpihentünk. Mivel semmi érdekesség nem maradhatott ki amit ésszerű keretek közt felkereshettünk, Az Alsó-Cuha-szurdokhoz tettünk egy kört. Bizony megérte ez a kitérő, mivel egy vadregényes gyönyörű szurdokot alkotott itt a patak, kalandos gázlókkal, barlangokkal a sziklák oldalában. Nekem minden esetre nagyon a szívembe zárta magát ez a hely.
A Zsidó-réten keresztül visszatérve lezártuk kis körünket a nagy túrakörben.
A "fő" Cuha-szurdok következett! Méltán híres ez a völgy, a kövek között csörgedező patakjával, gázlóival, sziklafalaival, a kanyargó vasút viaduktjaival, alagútjaival! Rengetegen túráztak, kirándultak ezen a napon errefelé. Örömmel töltött el minket, hogy sok boldog gyereket láttunk közöttük, akik óriási kalandként élték meg a Cuhán való többszörös átkelést a köveken egyensúlyozva! Felmentünk a viaduktra is, "vonatoztunk" egyet a sínen egymás vállát fogva. Majd szaladtunk mert az alagútban megjelent a mozdony! Gyors fotó - még ez is sikerült!
Mikor már elhagytuk a patak medrét, akkor hallottuk meg a nosztalgia vonat fütyülését. Várhattunk volna még egy kicsit! Ekkor esett le, hogy azért ugrált az a sok fotós a sínek mentén...
A tavasz erdejének virágaival kisérve tértünk vissza Csesznekre. Autóba pattantuk, aztán irány Bakonybél.
A szállásunk éttermében aztán jól bevacsiztunk, mivel szép túránk után nagyon kívántuk a főtt ételt. Jól esett!
Este az asztali foci újra elcsábított minket! Hát lehet ellenálni egy jó kis közösségi bénázásnak...?
 A hétvége utolsó napján útnak indultunk hazafelé. Természetesen a túrázás nem maradhatott ki a napi menűből, hiszen turisták vagyunk ugyebár! Elsőnek a Bakonynána melletti OKT-s útvonalon található Római-fürdőt kerestük fel. Ez is egy helyes kis szurdok vízeséssel, amit a Gaja-patak faragott a mészkövek közé. Szerencsére itt is bő vízhozama volt a kövek között szaladó pataknak, mutatóssá téve a zuhatagot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az idevezető utunk egy szakaszát tökéletesen megismerhette társaságunk, mivel türelmetlenül azt hittem egy helyen, hogy már elmentünk a leágazó barlangjelzés mellett, és visszafordultunk. Majd megint vissza! Mint kiderült pár száz méterre voltunk célunktól! Pedig még emlékeztem is rá, hogyan néz ki a hely, csak bizonytalan voltam, mert annak idején másik oldalról közelítettem meg.
Autókázás után a Gaja-szurdok következett. Népes szúnyogcsapat várt ránk a Falutábor melletti kis parkolóban! Kenekedés, csapkodások után útnak indultunk. Ez a szurdok már jóval szélesebb mint amit előzőleg néztünk meg. Mély nyugalmat áraszt a hely. Persze az élősködők tettek arról, hogy ne érezzünk teljesen így, de idővel elmaradtak ők is a harcot feladva! Mivel az Ádám-Éva fa már nem nyújt természetes átkelőt a turistaútnak, ezért lemontunk a Vaskereszthez való kitérőről. A Kéktúra vonalán folytattuk sétánkat, majd a szurdokvölgy oldalában meredező sziklák felett fordultunk visszafelé. Ki-ki néztünk egy-egy jónak igérkező kiszögellésre, ahonnét szép panorámákban volt részünk. A Károly-kilátót is felkerestük, de mint kiderült ez még nem épült fel! Igaz a hozzá vezető jelzés is le van szürkézve, meg tervezettnek van írva a térképen is, de mi csakazértis megnéztük!
Visszatérve a kiindulási pontunkra elbúcsúztunk a másik autóval utazóktól, mert sofőrüknek korábban haza kellett jutnia.
Mi még terv szerint megnéztük Csókakő várát. Az erődítmény és környéke is jól benépesült ezen a napon, úgy látszik sok embert vonzott a lassan érkező tavasz a szabadba. Ifjú sziklamászók próbálgatták erejüket vigyázó oktatóik biztatása mellett, a majdani nagy kalandra készülve. Mi is kimásztunk a vár melletti sziklára, de nem a függőleges falon!
Búcsúzóul még a Csákberényi sziklákra is kimentünk egy kicsit.
 Ezzel - immár a Vértesben - véget is ért bakonyi hétvégénk, utazhattunk haza a szürke hétköznapokba!
 Szép volt, jó volt, jöhet a következő!


Megnéztük a Balatont, meg van-e még *
Zircen ebédeltünk
Az apátság előtt még nem tudtuk...
... hogy nemsokára előadást hallgatunk a padsorban!
Ránk zúdult a barokk összes aranya!
Laci megismertet minket I. András királyunkkal
Tavasz az arborétumban
A gyerekek játszhattak egy kicsit **
Megnéztük mit látunk
Kiderült, a halak is szeretik a sört!
Expedícióra készen a Csillagdában
Napba nézni szabad!
Kiléptünk az űrbe (gondolatban)
Bakonybéli táj
Szálláshelyünk, a Vadszőlő Panzió (részlet)
Kupaktanács
Megnéztük a Bakony Hotelt
Másnap Csesznekről indultunk túrázni
A sziklákkal egybeforrt rom
Vissza a középkorba!
Körbenéztünk a várból
Cseszneki várjátékok turista módra **
Gyalogos vitézek *
Ki miatt is másztunk falra? :) ***
Lementünk Kőmosó-szurdokba... **
...egy kis horgászatra!
Évi kőmosást néz (ill. fotóz)
Búcsút intettünk a várnak *
Szép bükkösben jártunk
A Kőpince-forrásnál pihentünk a köveken...
...majd az Alsó-Cuha-szurdok felé tartottunk
Az Ördög-rétre értünk
Felmentünk a Remete-barlanghoz
Megjelent a remete dublőre **
Leereszkedtünk a Cuha-patakhoz
Üde színek fogadtak a szurdokban
Bőséges vízben fürödtek a sziklák
Egy jól járható szakasz
Egy jól fotózható zúgó
Vadregényes tájon...
... sokszor kalandos utakon... **
... néhol mászva ...
... köveken átkelve ...
... jártuk be a szurdokot
A Zsidó-rét gyepszőnyegén ***
Fagyöngyök gazdáikkal
A "fő" Cuha-szurdokban ...
... több gázlón is átkeltünk
 A műemlék viaduktra ... *
... fel is másztunk szétnézni, bolondozni ...
... kicsit vonatozni ... *
... majd szaladni előle ...
... hogy aztán jól lefotózhassuk! ***
Kényelmesen sétáltunk a völgyben
Végig a patak mentén haladtunk
A sárga jelzésen volt egy kis akadály...
... és mélyút... ***
... mely felett a várat láttuk ismét
A Cseszneki vár az országútról
Lábatlan gyík, a sztár
Bakonynánáról az OKT útvonalán...
... mesebeli fák közt... *
... értünk egy tisztás pihenőhelyére...
... majd a Római-fürdő vízeséséhez
Ezt a szurdokot is érdemes lenne végigjárni a patakban
Pózoltunk a vízesés felett
Fotóztunk szinte minden szikláról ***
A Gaja-szurdokban nagy a nyugalom (Csak a szúnyogok!...)
Okosodtunk
Ritka pillanat (Megfejtés: Andris túrabottal!)
Fák tükre
Találtunk egy kajakos ágat (videó lent!)


Az Ádám-Éva fánál inkább nem keltünk át a túlsó partra
Láttunk virágba borult erdőt *
Kis tó a szurdok végén
A Vasutas-pihenőnél
A Károly-kilátó helyett kinéztünk a szurdok feletti szirtre
Láttuk a Fehérvárcsurgói-víztárolót is
Napszemüvegen keresztül is! :)
A Varjúvár felől még visszanéztünk
A Nagy-Magyarország park Csókakőn
Felette a Csókakői várral *
Természetesen kimentünk a várba is
Lentekintetünk a falakról a Móri-árokra **
Megmásztuk a mellette lévő sziklát is ***
Felülnézetből is láttuk a várat
Eljövet még egy utolsó pillantás **
Végül a Csákberényi sziklákon megpihenve...
...élveztük az aljból feláramló orgona illatot **

        Vincze Gabi


 Fotók:   * Mangó Éva     ** Kovács Adrienn    *** Goldperger András