ZÚTE HONLAP

Kedves látogatónk!
2017. januárjától elérhető a Zöld Út Természetjárók Egyesületének honlapja! Ha egyesületünk túráiról, életéről szeretne olvasni, itt megteheti: ZÚTE HONLAP

Letölthető: ZÚTE TÚRATERV 2022

2016. május 22., vasárnap

DDK Őriszentpétertől Nagykanizsáig

Egy dologban biztos vagyok!

Ha nem kezdem el a Dél-dunántúli Kéktúrát járni, akkor ezekbe a különös hangulatú dél-zalai falvakba sosem vitt volna az utam.

Kis csapatomnak ez volt a második DDK-s útszakasza.  Az elsőt Őriszentpéterben fejeztük be, innen folytattuk tehát április végén.

Erről szeretnék egy kicsit mesélni, amelynek nem célja a Turistakalauz leírásának követése, csupán néhány részletről élménybeszámoló.

Az őrségi „szerek” már ismerősek voltak, de minden település egy külön világ, különböző jellegzetességekkel. Az itt lakók igyekeznek, hogy egyedi megoldásokkal kiemeljék a település sajátosságát.


Múlt és jelen találkozása

Magyarszombatfán a 700 éves hagyományra épülő fazekas mesterség jeleit láttuk. A falu több pontján kis házi műhelyekben készülnek a gyönyörű edények. Köcsögfára, asztalkára, ablakba kihelyezett díszítésként, leleményes megoldásokkal reklámozzák tevékenységüket. A túrázó kedvet kap a vásárlásra, de elég a hátizsákot cipelni, nemhogy még egy nagy köcsögöt is!

Velemérben látható még sok jellegzetes régi ház, tornáccal, melléképületekkel. Amelyiket felújítják, meghagyják az eredeti stílust, mely harmonikus egységbe olvad a felújított épületrészekkel. Velemér kanyargós Fő utcáján vezet át a kék jelzés, viszont egyedi érdekesség, hogy a falu minden utcája Fő utca névre hallgat!


Szállás és sindü múzeum
(A sindü házilag készített tetőcserép, melyen ősi jelek és rajzok vannak)

Szentgyörgyvölgy virágos település. Itt láttuk az 1800-as években épült református templomot, melynek festett fakazettás mennyezete népi barokk díszítésű.

Kógyár a térképen is alig található meg, de vannak, akik felismerték értékeit, szép fekvését és a régi házakból villaszerű épületek lettek.  Autójuk rendszáma többnyire nem magyar....

Sokan ismerik már a haranglábakat, mert erre minden turisztikai reklám felhívja a figyelmet. De vajon figyelt-e már valaki a kutakra?

Ezen a vidéken és még a zalai falvakban is nagyon sok háznál vannak működő ásott kutak, melyeket még használnak és nagy becsben tartanak. Szebbnél-szebb kis házakkal kerítik körbe és tetővel fedik. Sőt, speciális műszaki megoldásokkal könnyítik a vízkivételt.



Utunk harmadik napján Zalalövőtől, már más tájegységben, Dél-Zalában jártunk. Sajnos itt a jelzések nem tökéletesek, főleg, ha még útépítés is nehezíti a terepet!


Nagyfernekág, útépítés


Keressük a „kéket”

Sok település, amin keresztülhaladtunk, szinte elnéptelenedett. Bolt alig üzemel, vagy mozgó árus van. Még a kocsmák is bezártak! Lakatlan házak, elhanyagolt kertek, reménytelen emberek. Ezt szomorú volt látni, az Őrség fejlődő falvai után.

Átmentünk olyan falun, ami annyira kihalt volt, hogy még az ott lakó kutya is magányosnak érezte magát, ezért hozzánk szegődött és elkísért a következő településig.




Kustánszeget el lehetne „ferdefalunak” nevezni, furcsa utcák, ferde házak és a járdán még száraz időben is nehéz menni olyan lejtése van, aminek leküzdéséhez magashegyi edzettség szükséges.

Barabásszegen a szállásunk kiemelkedően kellemes volt, mindenkinek tudjuk ajánlani!



Itt annyira kipihentük magunkat, hogy reggel kissé eltévedtünk, de legalább megismertünk egy tündéri szépségű falucskát, Gombosszeget. Csupán egy utcája van, de minden házon látszik, hogy az itt lakók igazi otthonra leltek.




Ekkor már gyülekeztek a viharfelhők felettünk és mire a Pató-hegyi Borházfaluba értünk, már szükség volt az esőkabátokra. Ezen a helyen szőlőskertek vannak, pincékkel és kis házakkal. Előző éjszaka fagyott és a szőlősgazdák panaszkodtak, lefagytak a friss hajtások, oda a termés. Most értettük meg, miért voltak az úton idefelé olyan furcsák a diófák, azok is megfagytak.


Pató-hegyi Borházfalu

Ezután az időjárás nagyon próbára tette a tűrőképességünket: szél, hideg, eső.

Nem elég a sarkvidéki időjárás, de még mászni is kell

Ázva-fázva érkeztünk Rádiházára, ahol a versenylovakat tenyésztő Kabala Ménes Kft-től kaptunk szállást. Itt még a kocsma sem volt nyitva! Kértünk egy vízforralót kölcsön, így forró teával felmelegedtünk és kellemes fűtés is volt a szobában.

Utunk hatodik napján szerencsére kisütött a nap, élvezhettük a csodálatosan szép, színes zalai dombokat.




Lispeszentadorjánban megtréfáltak bennünket, mert a bélyegzőt átvitték a másik faluba, de nem adtuk fel, addig mentünk, míg megtaláltuk.

A térség legmozgalmasabb települése „a magyar olaj bölcsőjének” nevezett Bázakerettye. Van itt egészségügyi intézmény, termálfürdő, hotel, sőt nyitva volt több élelmiszerbolt is!

Később a rendkívül szép fekvésű Kistolmácsi-tó és környezete, a forrás csábított bennünket egy kis pihenésre. Itt van a végállomása a Csömödéri Erdei Kisvasúnak is.

Szükség volt a pihenésre, mert kemény emelkedő következett, miután ismét egy faluba érkeztünk.


Kicsi a Bors(fa) település, de szépséges a címere

Vándorlásunk utolsó napján kutyagoltunk a legnehezebb terepen. Csúszós, agyagos, vizes talajon, majd „hullámvasúton” haladtunk. Valkonya után nyolc „dombocskát” kellett leküzdenünk, melynek technikai rögzítése látható itt:




Homokkomáromba  érkezve a Mária-kegytemplom és kolostor érdekes látnivaló. A falut a kolostorral összekötő út mentén történelmi személyek fából faragott szobrai láthatók.

A faluban  zárva találtuk az életmentő intézményt (ny: 6-9.45). Egy helyi lakos panasza: „Itt 9.45-kor megáll az élet!”

Palinból Nagykanizsára mentünk busszal, majd vonattal haza.  A nagyvárosba érkezve nagyon furcsa és zavaró volt a sok ember, a járművek zaja, a nyüzsgés, a csendes és nyugalmas környezetben töltött hét után.


                2016. májusában  P. Krisztina

2016. február 11., csütörtök

Az elfeledett Hurka-Pécskő


„…- Az úgy volt, hogy a régi időkben, amikor még emberek is alig éltek errefelé …
- Szóval, Ádám meg Éva idejében – szólt közbe Rudolf.
- Én, kérem, nem tudom, hogy hívták őket – bizonytalanodott el a paraszt – mert nagyon régen volt, és akkor én még nem éltem.
- Jó, jó, de mi volt akkor régen – próbálta sürgetni Sándor.
- Akkor, nagyságos uram, még meleg volt a hegy.
- Meleg volt?
- Igen! Így mesélte az öregapám.
- Mitől volt meleg?
- Ez, kérem attól, hogy a Pécskő eredetileg tűzhányó volt.
- Ez egy vulkán lett volna?
- Hogy vulkán volt-e, azt én nem tudom, de, hogy tűzhányó volt, az biztos.
- Szóval hányta a tüzet? - kajánkodott Rudolf, miközben tudós pofát vágva elmélyülten pödörgette lelógó bajszát.
- No, nem mindig, csak ha rossz kedve volt. De az öregapám szerint, ez a kór, sűrűn elhatalmasodott rajta.
- Jól van – szólt közbe Sándor – de ettől még hogyan lett a neve Pécskő. Mert azt, hogy kő, azt látni, de mi az a „pécs”?
- Az úgy volt, hogy Árpád atyánknak volt egy tolmácsa. Még Kijev alatt szedte fel, mert úgy gondolta, hogy az itt-ott előforduló szlávokkal így egyszerűbb lesz szót érteni. Ahogy errefelé jöttek, itt a hegy lábánál megpihentek. Mikor Árpád vezér leült, azt mondta, hogy meleg a kő. Erre a tolmács helyeselt, hogy ez bizony olyan meleg, mint egy pecska. Mi az a pecska – kérdezte a fejedelem. Az olyan kályha, vagy kemence, amiben tüzet raknak – válaszolta a perevodcsik, mert, hogy a tolmácsot így mondták a kijeviek. Erre Árpád atyánk azt találta mondani, hogy akkor legyen ez a hegy is pecska.
- De ez Pécskő!
- Így van nagyuram. A magyar ember számára a pecska nem jelentett semmit, ezért aztán, csavarintott rajta egy kicsit. Így lett a pecskából Pécskő, mert, hogy így már van valami jelentése is...”
  Az idézet Füst Antal történelmi meséjéből származik, mely valós magyarázattal szolgál a hegy nevének eredetéről. Például arról, hogy amikor papírra vetjük e szóalakot, miért is helyes kötőjel nélkül kanyarítanunk a betűket!
 
A Pécskő sziklája
  A Salgótarján fölé magasodó Pécskő bazaltsziklája közismert a város lakói és a turisták számára. A csúcsról nyíló gyönyörű körpanoráma, és könnyű elérhetősége végett kedvelt célpont ez a természetet kedvelő emberek körében. A 80-as években aktív síélet folyt meredek oldalán, sajnos mára ennek utolsó nyomai is lassan a múltba vesznek. Újra csendbe burkolóznak itt a téli napok, nyáron pedig a pályák helyén az erdő hódít egyre nagyobb területet.
  A történelem során különféle népek lakták a sziklát és környékét. Már rézkori őseink telepet hoztak létre a szikla körül, ami - az 1960-as években talált leletek bizonyítékaként – a bronzkorban is lakott volt. Talán ezen korok lakói alakították ki a szikla É-i falában lévő fülkéket is, amelyeket valószínűleg természetes üregek kibővítésével hoztak létre. Funkciójuk még nem bizonyosodott be egyértelműen. Egyes vélemények szerint szertartások kellékéül szolgált, de nem kizárt a temetkezési funkció sem. A legelterjedtebb nézet szerint méhkaptárnak használták a fülkéket, ennek nyomán ma kaptárköveknek hívjuk az ily módon faragott sziklákat. Így ma már híres Bükkaljai testvéreihez hasonlóan a Pécskő is kaptárkő!
A hagyomány szerint valaha rablóvár is állott a csúcson, urai a környék lakóit szipolyozták rendszeresen.
 
A Pécskő csúcsa, háttérben a Somlyó és a Mátra
Kilátás a Karancs és Salgó vára felé 1

  A XX. század elejéig viszonylag háborítatlanul trónolt a szikla, őrködve a szomszédos völgyek felett. Ekkor viszont szó szerint hatalmas törések következtek be életében: bányászok lepték el a szikla környékét, és lassan minden oldalról elkezdték kitermelni a jó minőségű bazaltot.
Abban az időben elenyészően kis mértékben foglalkoztak természeti értékeink védelmével, a tulajdonosok dönthettek akár a megsemmisítésükről is, ha érdekük úgy kívánta.  A pénz pedig mindig nagy úr…


  Ennek a kapzsiságnak esett áldozatul a még ma is kevésbé ismert „kistestvér”, a Hurka-Pécskő is.
Legendák keringenek a szikla szépségéről és különlegességéről. Viszont részletes leírására senki sem vette a fáradságot. Amolyan titokzatos bizonytalanság, misztikum szövi át múltját. A mai napig nagyon kevesen ismerik helyét, vagy tudnak egykori létezéséről.
Minden forrás mást és mást mond valamikori méreteiről és elhelyezkedéséről... Furcsa az is, hogy a XX. század elejéről milyen kevés fotó maradt fenn erről a ritkaságszámba menő természeti csodának tituált sziklatoronyról! Pedig a technika már adott volt, igaz a természetjárás még nem volt túl népszerű vidékünkön. Érdekes dolog még, hogy az 1930-as turistatérképen nem kapott helyet egy ilyen híres természeti képződmény neve! (Azóta sem!) Ezek a dolgok arra engedtek következtetni, hogy parazita vulkánként aposztrofált sziklatűnk talán közelebb lehetett nagy testvéréhez, mint azt ma tudjuk. Elbizonytalanító tényező volt még az is, hogy nem találni egyértelmű nyomot az irdatlan mennyiségű kő elszállítására. Pedig a Pécskő ÉK-i oldalán található kisebb bányánál ma is látható egy betonnal erősített kőoszlop, ami annak a siklónak a része volt, amely segítségével a völgyben lévő kisvasúthoz továbbították a követ. A Hurka-Pécskőnél viszont semmi ilyesminek nincs nyoma! Talán elbontották…
Kíváncsiságom végett elhatároztam, alaposan körbejárom a helyet. Megnéztem minden bányahelyet, utak, hátramaradt bányászati tereptárgyak után kutattam. Laikusként nézve végül is arra a következtetésre jutottam, hogy mindent összevetve mégiscsak a mostani kijelölt helyén volt a Hurka-Pécskő! Erre utalnak a bányahely méretei, és nem utolsó sorban a régi fotókat nézve azok sem készülhettek máshol. Nagyot nyom a latban, hogy a Novohrad – Nógrád Geopark a közelmúltban ismertető táblákat helyett ki a helyszínre. Ők viszont szakértők…
Végül is a Hurka-Pécskő tragikus végzetének szempontjából lényegtelen, hogy hol keressük hűlt helyét. Soha senki nem hozza már vissza, még emlékeiből is kevés maradt fenn!
 
A Pécskő K-i oldala
Bányahely a K-i oldalon
Üreg a D-i oldalon
  Jó lenne, ha minél többen ismernék meg a Hurka-Pécskő helyét, ahol a ritka szépen rétegzett, rajzolatos homokkő mellett megtaláljuk a bányászat során meghagyott oszlopos szerkezetű bazaltot is.
Egykor talán jelzett turistaút is vezet a helyre megint, – mint régen – ezért viszont mi, turisták tehetnénk a legtöbbet!
 
Részlet az 1930-as "angyalos" térképről
A Hurka-Pécskő helye
Turisták a Hurka-Pécskő homokkőbe vésett bejáratánál 1
Rajzolat
Vízszintes bazaltoszlopok
Turisták a Hurka-Pécskő
homokkőbe vésett bejáratánál
 2
Üledékes kőzet eróziója
Földtani szelvény a Pécskőn és a Hurka-Pécskőn keresztül

  Lakásunk egyik ablakából rálátni a Pécskőre. Ha létezne még, a Hurka-Pécskő csúcsát is látni lehetne innen…
Elképzelem mi lett volna ha… Ha egy kicsit is szent az embereknek ez a hegy, és nem bántják!
Képzeletemben látom, ahogyan bátor sziklamászók kapaszkodnak a „hurkás” oldalán felfelé. Közben a tövében kialakított pihenőhelyen vidám csapat szurkol barátjuk elsőségéért! Majd megjelenik egy gyerekcsapat is. Ők egymás kezét fogva körbeállják a tornyot, felmérik hányan is érik át.
A Pécskő „ikertornyai” a megyeszékhely jelképévé váltak, külhonban is nagy népszerűségre tettek szert!
Évről-évre megrendezik a már hagyományossá vált síakrobatikai bemutatót és versenyt a hegy oldalában, aminek – TV közvetítéseknél - látványos hátteret nyújt a két kivilágított sziklatorony!
Talán egyik lehetséges jövőkép lehetett volna ez…

Kilátás a Karancs és Salgó vára felé 2

Érdekességként szeretnék közreadni néhány írást a Pécskőről és a Hurka-Pécskőről. Mindegyikből meríthetünk egy-egy hasznos információt, de nekünk kell eldöntenünk, melyiket fogadjuk el hitelesnek.

Dr. Darnay-Dornyay Béla írása 1925-ből, amit a Nógrád 1965. augusztus 15-i lapszáma tett közzé:
„Igen szép kilátás nyílik a könnyen megmászható Pécskő 544 m. magas sasbércéről is a Mátra vonulatára, főleg pedig a Cserhát északtól, délre, látszólag párhuzamosan futó hegyvonulataira és a közeli „palóc Olympos”-ra, vagyis a Karancsra, míg maga a Pécskő teteje igen sokat veszített érdekességéből, mióta 1923 őszén a csúcsa északkeleti tövénél álló 30 m. magasságú „Hurka-Pécskő” nevű sziklatornyát, kőfejtési célokra lebontották. Olyan féle alakulat volt ez a hurka szerű alakjáról elnevezett sziklatű, mint a Kis-Antillák Martinique szigetén világhírre vergődött Mont Pelé vulkán borzasztó sziklatűje, mely bizonyára hasonló erupciónak köszönhette létét, de amelyet éppen a természeti emlékek védelméről hozott törvény életbeléptetése előtt sikerült – a természetjárók és a salgótarjáni hegymászók igaz fájdalmára – elpusztítani. Mindnyájunk élénk emlékezetében van még az az izgalom, mely elfogta az embereket a Hurka-Pécskő ekrazittal való szétrobbantásának hírére. Tönkretételével nemcsak Salgótarján, de a történelmi Magyarország, sőt Európa is szegényebb lett egy jobb sorsra és megbecsülésre érdemes, geológiai nevezetességgel.”
Újságrészlet '65-ből
A Mont Pelée vulkán 400 méter magas sziklatornya
1902-ben, amihez Dornyay a Hurka-Pécskőt hasonlította.
A vulkán a 32000 lakosú elpusztított várossal
A Mount Pelée napjainkban
- a lávatorony 1903-ban szétrobbant, és a kráterbe süllyedt.

Dr. Ruzsik Mihály írása szintén a Nógrád újságban 1965. szeptember 5-én:
„A Hurka-Pécskő pusztulása
Jó 40 esztendővel ezelőtt volt, amikor a kapitalista haszonlesés 1923-ban megfosztotta Salgótarjánt a világviszonylatban is ritkaságszámba menő természeti csodájától, a Hurka-Pécskőtől.
A Hurka-Pécskő nincs többé, de pusztulásának néhány részletét megőrizte az emlékezet. Az Acélgyár és a bánya által üzemben tartott pécskői kőbánya egyik munkásától, Schmeirel Gábortól tudtam meg az alább következő adatokat, melyek a barbár pusztítás lefolyására és a Hurka-Pécskő csodálatos méreteire utalnak.
Az 1920-as években a 6 éven át termelő pécskői kőbánya egy Puskás nevű főmérnök vezetésével működött és mintegy 700 ember dolgozott benne. A kőbányában kitermelt anyagot az ország minden részébe szállították, hogy csak a legnagyobb helyeket említsem Budapestre, Miskolcra, Hatvanba, Szegedre, Debrecenbe különféle építkezésekhez. A pécskői bazalt az ország legkeresettebb kövei közé tartozott.
Az alakjáról Hurka-Pécskőnek nevezett bazaltoszlop méreteire utal, hogy felrobbantásához 3 mázsa robbanóanyagot használtak fel és a belőle származó követ 1 éven át szállították. Hogy milyen nagy volt a robbanás ereje, arra abból is következetni lehet, hogy a légnyomás Vízválasztón betörte az ablakokat. A lerobbantott kőtömeg a robbantás helyszínétől 100 méteres körzetben szóródott szét. A gyönyörű, könnyen hasadó bazaltoszlopok között még olyanok is voltak, melyek 30 mázsát nyomtak.
Az egyszerű bányászok és turisták egyaránt nagyon sajnálták a Hurka-Pécskőt, de az úri parancs ellen semmit sem lehetett tenni.
A Hurka-Pécskő elpusztult, de nem tűnt el nyomtalanul, mert Fayl Frigyes, a salgótarjáni gimnázium kiváló művész tanára Dornyay buzdítására 1934-ben természethű ábrázolásban egy fénykép és egy korabeli vázlat alapján megörökítette a Pécskő lerobbantott sziklacsúcsát. Így őrizze meg az emlékezet és legyen a Hurka-Pécskő tragédiája méltó figyelmeztetés azok számára, akik védik a természetet, de különösképp azok számára, akik még ma is, bár már egyre ritkábban, avatatlan pusztító kézzel nyúlnak természeti kincseinkhez.”
Újságrészlet '65-ből
Fayl Frigyes rajza
Korabeli fotó a Hurka-Pécskőről,
rajta Förster Kálmán és Dornyay Béla
Hurka-Pécskő anno

Palócházak oldala:
„Salgótarjántól keletre, 1,5 km-re emelkedik az 542 m magas Pécs-kő.
Már az őskorban megtelepedett itt az ember. Pécskő várának történetéről okleveles említés nem maradt fenn. Romját elsőként Görög Demeter 1802-ben készült térképe jelöli. A Borovszky féle monográfia szerint a Pécskőn egykor rablóvár állt. Az 1923-ban kezdődő kőbányászat a kb. 30 m magas, ún. "Hurka-Pécskő" nevezetű sziklatűt jelentősen megcsonkította. Ekkor készült a szirtre vezető, sziklába vájt lépcsősor. A hegykúp - hasonlóan a közeli Salgóhoz - alkalmas lehetett kisebb sziklavár építéséhez. Fekvése folytán uralja a környéket. A sziklát a kőfejtés oly mértékben átformálta, hogy ma már alig látható rajta a vár némi nyoma. A sziklafal déli oldala előtti térségben talán elővár állhatott, területét jelenleg nagymennyiségű bányatörmelék és odahordott föld borítja. A vár korának és kiterjedésének meghatározásához a terület pontos felmérése és egy régészeti ásatás adhatna támpontot.”
Kilátás a Medves felé a Pécskőről

Magyar Minerofil társaság:
„A Hurka-Pécskő elnevezést onnan kapta a terület, hogy egykoron itt egy hengerded formájú, 15-20 m magas „sziklatű” állt, amit 1923-ban kőbányászati céllal lerobbantottak. A lávabazaltból álló neck gyakran hólyagüreges szerkezetű, ami sugaras-rostos kalcitot és aragonitot tartalmaz. A bazalt korát pontosan nem ismerjük (erre vonatkozó vizsgálatok még nem készültek, a szomszédos Pécskő meglehetősen idősnek tekinthető az Észak-magyarországi bazaltok sorában 5,5 millió év). A parazita vulkán (a Pécskő lávacsatornájából táplálkozó mellékvulkán) a „széntelepes összlet” fedőjében található ún. „chlamyszos homokkö”-vet törte át, ennek mechanizmusa kitűnően vizsgálható a bánya bejáratánál. A Hurka-Pécskő környékén hullott piroklasztikumot nem ismerünk.”
Kilátás a Karancs és Salgó vára felé 3

MTA Földrajzi Kutatóintézet 1991-es földrajzi értesítője szerint:
„Az 542 m magas Pécs-kő mai formája kizárólag az ember környezetpusztító tevékenységére vezethető vissza. Az egykori rétegvulkáni kúpnak a mai csúcs fölé mintegy 30 m-rel magasodó lávatűjét (ez volt az ún.Hurka-Pécs-kő) ugyanis századunk húszas éveiben teljesen lefejtették, sőt a hasadékkitöltések fejtését tovább folytatva két hengerszerű üreget is kialakítottak.
Maga a Pécs-kő tulajdonképpen egy 4,5 km hosszú, ÉÉNy—DDK-i csapású hasadék mentén létrejött vulkáni sorozat legészakibb tagja. A morfológiailag jobbára széles gerincként megjelenő sávban 11 önálló bazaltelőfordulás különíthető el; legnagyobbak a Somlyó (584 m), a Kis-Somlyó (505 m) és a Fánya-kő (536 m). Ezt a vulkáni tömegekkel koszorúzott gerincet vastag, durva törmelékből álló periglaciális kőtengerek övezik, gyakoriak a szolifiukciós és csuszamlásos eredetű törmelékhalmok is. A bazaltok egy részét fejtették és a Medveshez hasonlóan az alábányászás, a szén kitermelése itt is berogyásokat, repedéseket eredményezett.”
Turisták a Pécskő csúcsán 1

Várbarát.hu:
"Salgótarján központjától keletre emelkedik a város fölé az 552 méter magas Pécskő bazaltcsúcs. A Pécskő vulkáni kúpja azonos korú a Salgóvár bazaltjával, a legújabb vizsgálatok szerint kb. 5 millió éves. A csúcsról igen szép kilátás nyílik a városra, a Karancs és a Medves vidékére, a Mátra és a Cserhát hegyeire.
Pécskő várának romját elsőként Görög Demeter 1802-ben készült térképe jelöli, okleveles említés viszont nem maradt fenn. Az 1920-as években a város utcáinak kövezésére bányászták a fekete színű, tömött szövetű, jól hasadó bazaltot. A bányászat a főcsúcson is nyomot hagyott, ekkor véstek a sziklába egy viszonylag jól járható lépcsőt a csúcshoz. 1960-ban a sziklacsúcs lábánál bronzkori település maradványait találták meg. 1999-ben régészeti kutatás során mészhabarcsos falazatrészeket és sziklába vésett falhelyeket találtak.
A Salgóhoz hasonlóan a Pécskő is alkalmas lehetett kisebb sziklavár építéséhez. A helyi hagyomány szerint Pécskőn egykor rablóvár állt. A kőfejtés annyira átformálta a sziklát, hogy ma már alig látható a vár nyoma. A szikla déli oldala előtti területen, amit jelenleg nagy mennyiségű bányatörmelék és odahordott föld borít, elővár állhatott. Az árok vagy sánc maradványaihoz hasonló terepalakulatokról nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a várhoz tartoznak-e vagy a bányászat során keletkeztek. Régészeti ásatással lehetne meghatározni a vár kiterjedését és korát.
1987 óta a szikla és a környező erdő természetvédelmi terület."

Turisták a Pécskő csúcsán 2

Salgótarjáni Új Almanach (1997.):
"Pécskő (544): Az üledékes gerinc északi végén emelkedő vulkáni kúp főtömegét bazalttufa építi fel. A hatalmas törmelékszórást követően a láva a bazalttufa-tömegbe nyomult és abban két nagyméretű vertikális hasadékot töltött ki. A két telér közül az egyik kiemelkedett a tufacsúcs fölé és ott 25-40 m átmérőjű, 20-30 m magas bazaltoszlopot formált. A helyi lakosság "Hurka-Pécskő" néven nevezte az egész vulkáni kúpot. Szláv eredetű Pécskő név is magányos szikla, kúp jelentésű. A mai főtömbtől (544 m) északra található parazita vulkán helyén magasodott. 1923.október 27.-én a Pécskői Bazaltbánya Rt. robbantotta le. A Kis-Pécskő parazita vulkán volt, lávaanyagát a nagy csúcs magkamrájából kapta egy mellékcsatornából..."
Írta: Szvircsek Ferenc.


Szöveg és fotók: Vincze Gábor
Archív fotók: internet


2016. január 1., péntek

ZÚTE Túraterv 2016



Dátum, nap
Vezető
Táv (km)
Szint (m)
Túraútvonal
jan. 1. (P)
Fazekas Melinda
12,5
170
„Új évi túra”: Salgóbánya — Salgóvár — Salgópuszta — Tatár-árok — Beszterce ltp.
jan. 9. (Sz)
Miheller Tibor
7,0
230
„Kökénytúra”: Nemti ― Morgó-gödör ― Leány-kő ― Sárkány-szikla ― Nemti
jan. 10. (V)
Józsa Gábor
9,0
450
„Fel a Karancsra”: Karancsalja ― Bobonyér ― Szent Margit kápolna ― Karancs-csúcs ― Tóstrand
jan. 13. (Sze)
ZÚTE Vezetőség


Koszorúzás a Nagy-Pietrosz áldozatai emlékére
(Salgótarján MJV Önkormányzatának megemlékezése)
jan. 16. (Sz)
Fazekas Melinda
7,6
100
„Hótaposó túra”: Salgóbánya ― Medves-fennsík ― Rónai-lapos ― Rónabánya
jan. 23. (Sz)
Kaszás Józsefné
15,0
560
Szorospatak — Ágasvári th. — Ágasvár — Szamár-kő — Tuzson J. Arborétum — Csevice-völgy — Tar v.áll.
jan. 31. (V)
Fazekas Melinda
9,5
250
Salgóbánya ― Medves-fennsík ― Tehenesi bánya ― Vecseklőpuszta romja — Medvespuszta — Somoskő
febr. 7. (V)
Miheller Tibor
14,0
580
Somoskőújfalu v.áll. — Esőház  — Karancs — Margit-forrás — Sátoros v.áll. — Bikkrét — Somoskőújfalu
Személyi okmány szükséges!
febr. 13. (Sz)
Dr. Laczkó Zoltán
12,5
320
„Szent László Zarándokút”: Kotyházapuszta — Zsidó-hegy — Csókás-tető — Zatkó-katlan — Szánasalja — Baglyasalja — Baglyas-kő — Salgótarján vasútállomás
febr. 14. (V)
Vincze Gábor
13,0
550
„Tekergés Tarján Körül”: Salgóbánya – Salgóvár – Boszorkány-kő – Sipka-szoros – Gedőcz-tető – Acélgyári salakhegy (- Kohász M.K. 8,3km 240m+) – Dolinka – Pécskő – Hurka-Pécskő – Pintértelep
febr. 20. (Sz)
Fazekas Melinda
8,0
120
Salgóbánya ― Medves-fennsík ― Réti (Kadlót) kereszt ― Mogyorósi kilátó és vissza
febr. 20. (Sz)
Noszky Zoltán
10,0
300
„Sípark túra” galyatetői éjszakázással: GalyatetőPiszkéstetőMátraszentlászló SíparkGalyatető
febr. 21. (V)
Noszky Zoltán
13,5
160
GalyatetőMátraszentlászló, Vöröskői kilátóSzorospatakBátonyterenye
febr. 28. (V)
Tolmácsi József
6,6
175
„Napozótúra a Medvesen”: Somoskő ― Medves-puszta ― Rónai-lapos ― Réti kereszt ― Salgóbánya
márc. 6. (V)
Kaszás Józsefné
12,7
450
„Nőnapi túra”: Mátraszele — Sáska-kő — Riolittufa — Kota — Pécs-kő-nyereg — Salgótarján, Fő tér
márc. 12. (Sz)
Ozsgyáni József
19,5
910
Karancsberény — Bodolló-tető — Berényi vadászház — Leső-völgy — Sátorosi átjáró — Sátoros OH — Bikkrét — Macskalyuki bánya — Somoskő
márc. 14. (H)
Tolmácsi József


MUNKATÚRA: Szemétszedés Salgóvár körül.
márc. 15. (K)
NMTT,
St. Önkorm.


„Petőfi Emléktúra”: Koszorúzás Salgó váránál, túra
a megyei Természetbarátok szervezésében.
(Utána Zutés koccintás a Dornyay turistaháznál.)
márc. 19. (Sz)
TSzSK,
Kaszás Józsefné
8,0
200
Városi Egészségnap a Sportcsarnokban. „Túra az egészség jegyében”: — Nagy-Ortás — Gyurtyános —  Baglyas-kő. Szervező: Félegyházi Éva
márc. 28. (H)
Tolmácsi József
11,5
360
„Húsvéti locsolkodós túra”: Tóstrand — Salgóbánya — Közép-bánya-tó — Medves magosa — Somoskő
ápr. 7. (Cs)
Fazekas Melinda
8,0
100
„Egészségügyi Világnap”: Somoskő ― Macskalyuki bánya ― Bukovinka ― Somoskőújfalu
ápr. 10. (V)
Józsa Gábor
14,6
475
„Salgó-Tarján-Vár”: Salgótarján, Tóstrand — Kercsegi elágazó — Somoskőújfalu — Eresztvény — Salgó vára — Tóstrand
ápr. 16. (Sz)
PSzSE


Szent László 15/33/50 Teljesítménytúrák
Rendezői feladat vállalható!
ápr. 17. (V)
Vincze Gábor
13,4
565
„Ági Emlékére”: Márianosztra — Olasz-kert — Bezina-rét — Nagyirtáspuszta — Nagy- és Kis-Sas-hegy — Sós-hegy — Kopasz-hegy — Márianosztra
ápr. 22. (P)
Fazekas Melinda
13,0
250
„Föld Napja”: Salgóbánya ― Medves-fennsík ― Réti (Kadlót) kereszt ― Rónabánya — Szilvás-kő — Petik-láza-völgy — Buda-völgy — Zagyvaróna
ápr. 23. (Sz)
Dr. Laczkó Zoltán
16,0
200
Nógrádsipek — Pusztaszőlő — Felsőtábpuszta — Iliny — Csitár — Őrhalom
ápr. 29. (P)
Munkatúra vezetők


MUNKATÚRA NAP: „TeSzedd! a Kéken”
ápr. 30. (Sz)
NMTT


Karancs–Medves 20–35–50 teljesítménytúrák. Rendezői feladat vállalható!
máj. 1. (V)
Tolmácsi József
11,6
415
Zagyvaróna — Szilváskőpuszta — Szilvás-kő — Rónabánya — Medvesi elágazó — Salgóbánya
máj. 4. (Sze)
Vincze Gábor
16,0
170
„Nyugdíjas túra”: Mátraháza — Veronika-rét — Sor-kő (Erdőrezervátum) — Gabi-halála — Petőfi-forrás — Hurok út — Ilona-vízesés — Ilona-völgy — Parádfürdő
máj. 6. (P)
Dr. Laczkó Zoltán
11,8
450
MUNKATÚRA NAP: „TeSzedd! a Kéken”
Nógrádsipek — Hollókő
máj. 7. (Sz)
Munkatúra vezetők


MUNKATÚRA NAP: „TeSzedd! a Kéken”
máj. 7. (Sz)
Fazekas Melinda
11,0
510
„A 19-es Honvédő város emlékére”: Tóstrand ― Karancs-kilátó ― Kápolna-hegy ― Kercseg-lapos ― Nagy-Ortás ― Pipis-hegy ― Salgótarján, Karancs utca
máj. 8. (V)
Noszky Zoltán
13,0
400
„Szent Flórián túra”: Tűzoltóság — Pécs-kő — Ponyi-puszta — Zagyvaróna — Rónafalu (Kemencésház)
máj. 14. (Sz)
Fazekas Melinda
12,0
170
Salgótarján — Baglyas-kő — Baglyasalja — Gusztáv-akna — Karancsalja
máj. 14-máj. 18 (Sz-Sze)
Miheller Tibor


Pünkösdi hétvége az Őrségben. Szállás Szalafőn. Buszos és gyalogos túrák a nyugati végeken.
máj. 21. (Sz)
Vincze Gábor
13,5
540
„A Mátra Virágoskertje”: Gyöngyös ― Sár-hegy ― Sz. Anna-tó ― Mátrafüred ― Kozmáry-kilátó ― Sástó
máj. 22. (V)
Fazekas Melinda
12,0
170
„A biológiai sokféleség nemzetközi napja”: Pécs-kő-nyereg — Somlyó — Kota — Kaszáló-pallag — Pécs-kő-nyereg — Salgótarján, Damjanich út
máj. 28. (Sz)
Ozsgyáni József
14,3
390
„Laskafesztivál”: Salgótarján, Arany J. út — Sípálya — Pécs-kő — Kota — Sikolya — Riolittufa — Kazár
jún. 1. (Sze)
Noszky Zoltán
2,0
20
„Óvodás túra”: Salgóbánya, Zenthe Ferenc EmlékparkParkolóKopjafaBányabejáratEresztvény
jún. 3-5. (P-V)
Geopark


Medvesi Fotós Maraton
Rendezői feladat vállalható!
jún. 4. (Sz)
Vincze Gábor
18,4
620
„Karancs Kerülő” Somoskőújfalu, Fogadó — O.H. — Berényi-patak-völgye — Csákta-völgy — Homorú-v.-kőbánya — Zsadány — Lepény-kői kereszt — Karancsalja, sportpálya — Ceberna-völgyi-rét — Kercseg-lapos — Tóstrand
jún. 4-jún. 5. (Sz-V)
Dr. Laczkó Zoltán
23,0
785
Nógrádi vártúrák: Drégelypalánk — Drégelyvár — Nagyoroszi — Berkenye (szállás) — Nógrád vára — innét OKT: Nógrád — Magyarkút — Katalinpuszta 
jún. 5. (V)
Tolmácsi József
14,8
390
Somoskő — Abroncsospuszta — Karád-nyereg — Medves — Dobogó — Medvespuszta — Salgóbánya
jún. 11. (Sz)
Kaszás Józsefné
14,5
370
Mátrakeresztes — Ágasvár — Gombás-tető — Hasznosi vár — Tar
jún. 12. (V)
Józsa Gábor
8,5
450
„Szent Margit túra”: Karancsalja — Hármas kereszt — Karancs, Szent Margit kápolna – Karancs, kilátó — Kőbányai út — Tóstrand
jún. 18-jún. 19. (Sz-V)
Mangó Éva


Chopok – Gyömbér, magashegyi túra az Alacsony-Tátrában
jún. 25. (V)
Fazekas Melinda
15,2
170
„Nyári napforduló túra”: Karancsalja, Petőfi u. — Rau-akna — Kányás — Kotrocópuszta — Etes — Rau-akna
jún. 25-jún. 26. (Sz-V)
Miheller Tibor


„Szentivánéj” és sztrapacska parti Ágasváron. Szállás a menedékházban, vagy sátorban a csillagok alatt…
júl. 2. (Sz)
Miheller Tibor
35,0
940
Ipolytarnóc — Ősfenyő Látogató Közp. — Nagy-Hallgató — Karancsberény — Légrády v.h. — Zsodány — Lepénykői kereszt — K.alja — Nagy-Ortás — Pipis-hegy — Baglyas-kő vár Látogató Központ
júl. 2. (Sz)
PSzSE


Mátra 60/40/30/15 teljesítménytúrák
Rendezői feladat vállalható!
júl. 7-júl. 10. (Cs-V)
ZÚTE Vezetőség


Gyalogtúrázók XXIII-ik Országos TalálkozójaFelsőtárkány
júl. 9. (Sz)
PSzSE


Muzsikál az erdő 25/15 teljesítménytúrák
Rendezői feladat vállalható!
júl. 16. (Sz)
Noszky Zoltán
11,8
350
„Három tó túra”: Tóstrand — Kercseg-lapos — Karancs esőház — Sátorosi bányató — Belina-tó — Terasz étterem — Somoskőújfalu
júl. 17. (V)
Tolmácsi József
22,0
610
Somoskő — Medvespuszta — Dobogó — Vecseklő — Újbást — Óbást — Pogányvári-sziklák — Karád-nyereg (sedlo Garad) — Medves — Somoskő
júl. 23. (Sz)
Dr. Laczkó Zoltán
17,0
620
Rimóc — Nógrádsipek — Dobos-kút — Dobogó-tető — Hollókői vár — Hollókő
júl. 23-júl. 30. (Sz-Sz)
Miheller Tibor


Felvidéki magashegyi túrahét a Liptói-havasokban (Nyugati-Tátra) és a Vrátnában (Kis-Fátra).
júl. 30. (Sz)
Fazekas Melinda
10,5
180
Salgótarján, Karancs u. — Pipis-hegy — Nagy-Ortás — Galagonyás — Csengő — Karancsalja
aug. 6. (Sz)
Fazekas Melinda
7,0
120
„Libafesztivál Püspökiben”: Szurdokpüspöki v.áll. ― Remete-barlang ― Szent Kereszt kút ― Pincesor ― Szurdokpüspöki vasútállomás
aug. 6. (Sz)
Miheller Tibor
9,0
300
„Délutáni barangolás a Medvesen”: Családi túra a fennsíkon, mindig egy kicsit másként...
aug. 7. (V)
Vincze Gábor
13,0
820
„A Kő 4x” Ajnácskő ― Ajnácskői vár ― Ragács  ― Szalonkás ― Zaboda alja ― Szár-kő ― Zaboda-kő ― Lapos (Planina) ― Ajnácskő
aug. 13. (Sz)
Ozsgyáni József
14,3
230
Kishartyán — Kőlyuk — Kő-völgy — Kőkútpuszta — Hadászópuszta — Zatkó — Csókás — Z.pálfalvi f.járó
aug. 14. (V)
Munkatúra vezetők


MUNKATÚRA NAP
aug. 19. (P)
Fazekas Melinda
6,8
220
„Éjszakai túra a Medves-fennsíkon”: Somoskő — Medvespuszta — Medves-fennsík — Salgóbánya
aug. 20. (Sz)
Ozsgyáni József
12,0
490
Zagyvapálfalva, volt BRG — Füleki-völgy — Dió-hegy — Sástó-tető — Sás-tó — Somlya — Fónya-kő — Pécs-kő — Dolinka — Salgótarján, Fő tér
aug. 27. (Sz)
Kaszás Józsefné
16,8
490
Mátraszőlős — Függő-kő — Garáb-nyereg — Tepke — Pásztó.
aug. 28. (V)
Munkatúra vezetők


MUNKATÚRA az őszi teljesítménytúra útvonalán.
szept. 3. (Sz)
BNP
ZÚTE
Vezetőség


„Lássuk a Medvét! 33/25”, „Förster Kálmán 40/25”, „Ősi lábak nyomában 12” teljesítménytúrák
Rendezői feladat vállalható!
szept. 10. (Sz)
Dr. Laczkó Zoltán
15,6
270
„Szent László Zarándokút”: Kotyházapuszta — Krakkói vadászház — Ortvány — Szentkút — Nagybátony v.á.
szept. 10-17.
(Sz-Sz)
Mangó Éva


Horvátországi túrahét
szept. 18. (V)
Tolmácsi József
13,6
460
Zagyvaróna — Petik-láza-völgy — Kis-Őr-hegy — Három határ — Bárna — Nagy-kő — Bárna
szept. 24. (Sz)
MTSZ


Természetjárók Napja központi ünnepség Dobogókőn
szept. 25. (V)
Vincze Gábor
13,6
810
„A Mátra Ördöge”: Hasznos, temető — Hasznosi vár — Gombás-tető — Kövecses-patak — Ördög-árok — Ördög-kő — Háromkopasz — Görbe-bérc — Nyikom — Vörös-kő-bérc — Lyukas-kő — Mátrakeresztes
okt. 1. (Sz)
TSzSK, ZÚTE


„Világ Gyalogló Nap”
Jánosi Mihály Emléktúra az Ickós-kúthoz és tovább
okt. 8. (Sz)
Dr. Laczkó Zoltán


MUNKATÚRA NAP: „TeSzedd! a Kéken” Szentkút környéke
okt. 9. (V)
Munkatúra vezetők


MUNKATÚRA NAP: „TeSzedd! a Kéken”
okt. 16. (V)
Félegyházi Éva
16,6
800
Baglyaskő — Gyurtyános — Ceberna-völgy — Kápolna — Karancs kilátó — Kőbányai út — Kercseg-lapos — Nagy-Ortás — Pipis-hegy — S.tarján, Fő tér
okt. 22. (Sz)
Ozsgyáni József
12,1
450
Salgóbánya — Medves-fennsík — Tehenesi-tó — Rónabánya — Szilvás-kő — Kis-Szilvás-kő — Kőris tanya — Vízválasztó — Zagyvaróna
okt. 29. (Sz)
Kaszás Józsefné
13,0
470
Mátrakeresztes — Vidróczki-barlang — vízesések — sziklakapu — Nyikom-kilátó — Pásztó
okt. 30. (V)
Fazekas Melinda
5,0
50
Tóstrand — Gedőc-tető — Ponyi-tető — Kerek-haraszt — Camping
nov. 5. (Sz)
Ozsgyáni József
14,2
420
Hollókő — Vár — Ófalu — Zsúnypuszta — Malom-völgy — Borókáspuszta — Bedepuszta — Bede-hegy — Szigetpuszta — Nógrádmegyer
nov. 6. (V)
Vincze Gábor
22,5
1080
„Hegyen - vízen”: Gyöngyöspata — Vár-hegy — Havas — Danka-patak medre — Nagy-parlag — Sóbánya-patak — Muzsla-nyereg — Ólom-tető — Köves-bérc — Nagy-rózsás – Pásztó
nov. 12. (Sz)
Noszky Zoltán
6,0
120
Somoskő — Országhatár — Kőbányák tanösvény — Macskalyuki kilátó — Bikkrét — OH — Somoskőújfalu
nov. 13. (V)
Miheller Tibor
9,0
120
„Galagonyatúra”: Amália-akna — Etesi-tó — Pályi — Zatkó — Gépgyári-szikla — Zagyvapálfalvi felüljáró
nov. 19. (Sz)
Dr. Laczkó Zoltán
13,0
420
Salgótarján, Művésztelep — Felsőponyipuszta — Nyomvasút — Salgóbánya — Boszorkány-kő — Salgóvár — Salgó-puszta — Tatár-árok — Tóstrand
nov. 26. (Sz)
Kaszás Józsefné
10,7
470
Mátranovák — Mátracserpuszta — Nagy-kő — Bárna
dec. 3. (Sz)
Fazekas Melinda
11,0
220
„Mikulás túra”: Tóstrand ― Kőbányai út ― Kercseg-lapos ― Csurgós ― Gyurtyános ― Salgótarján
dec. 11. (V)
Félegyházi Éva
8,0
350
„Luca napi túra a Boszorkány-kőre”: Camping ― Tatár-árok ― Boszorkány-kő ― Salgóvár ― Tatár-árok ― Tóstrand.
dec. 26. (H)
Fazekas Melinda
10,5
500
„Karácsonyi túra”: Tóstrand ― Kőbányai út ― Karancs kilátó ― Kápolna-hegy ― Kőbányai út ― Tóstrand
dec. 29. (Cs)
Miheller Tibor
15,0
550
Apc — Somlyó — Széles-kői bányató — Monyos-völgy — Szurdokpüspöki