Zöld Út Természetjárók Egyesülete: Börzsöny bércein

Július 4-én, hétfőn reggel izgatottan indultunk útnak, mivel a hétvégén még az időjárás a tavaszelőt idézte, de Mi egy szép kis nyári túrát terveztünk.

Perőcsényből aztán ragyogó napsütésben indultunk neki a hegyeknek, bár a Börzsöny felett vonultak a felhők rendesen. Kovács Ági, Tarján Kati, Vincze Gréti, Vincze Gabi és Bogár kutyus volt ez a bátor ötösfogat.Az erős kaptatón a Jancsi-hegy felé lépéseink néha erősen hajaztak Michael Jackson egyes tánclépéseire (moonwalk), de a talaj ettől még egész tűrhető volt. Már a hegy első igazi kilátópontjából gyönyörű panoráma fogadott minket, ami az araszoló felhők miatt is egyedi volt.

A Holló-kőn aztán alaposan körül néztünk, végigjárva szinte az egész sziklát - persze figyelmesen a lábunk elé nézve, nehogy széttapossuk az ott élő növényeket, meg a szakadékba sem szerettünk volna pottyanni. Ági útközben a Salgóvár felé bemutatta a Nebáncsvirág "működését", ami a szétpattanó termései miatt érdekes. A várban, amelyből már csak pár falmaradvány látszik. Kicsit szusszantunk, majd átugrottunk a szomszédos Vár-bükk csúcsára is túramozgalmi pontot keresni.

Érdekesség, hogy a várat nem csatában vesztette el akkori gazdája Salgói Miklós, hanem Zsigmond király romboltatta le 1424-ben hamis pénzverés miatt, amit a várúr elég nagyban űzött!

A Pintér-bérc felé ráakadtunk egy vadászházra, ami olyan mesebelinek tűnt, viszont közelről a belőle áradó doh szag már nem volt az. Következett egy kis sárdagasztás, aztán rátértünk a kék háromszög jelzésre, ami várakozásainkon felüli szépségeket rejtett. Az ott csordogáló Oltár-patak, a hegyoldal sziklái és az egész vadregényes táj lenyűgözött mindenkit. Bogár is kiásta aznapi huszadik gödrét bizonyítva, hogy Ő bizony kotorék eb!
Találkoztunk még két kóbor kutyussal is, de elég félénkek voltak és nem mertek a közelünkbe jönni, csak a szájuk volt nagy. Késő délután érkeztünk a Csóványosra, ekkorra már erősen borult volt az ég. Csakazértis megmásztuk a tornyot, a kilátás elég behatárolt volt. Itt Ági elbúcsúzott tőlunk, Diósjenő felé véve az irányt.

Mi négyen a Korona-kőnél egy bátor mozdulatsorral lezúgtunk a piros háromszög jelzésre, hogy megnézzük még az Oltár-követ is. Nem bántuk meg, mert a szikla igen impozáns.

Egyre komorabb időben jutottunk el a Nagy-Hideg-hegyig, ami nevéhez méltó volt. Az itteni turistaházban volt a szállásunk, ami nagyon korrekt hely egy bakancsos turistának. A lecuccolás és pancsizás után este kilenckor még egy jó adag juhtúrós sztrapacskát is benyomtunk. Este elégedetten tértünk nyugovóra - szép napunk volt.

Aznap megtettünk 20 kilométert és 1390 méter szintemelkedést.

A másnap reggeli ébredéskor azon gondolkodtam az emeletes ágyam tetején, hogy vajon az ablak felső részeiben tejüveg van, vagy sem. Hát nem az volt! A hegyre egy hatalmas felhő ült, pár méteresre szűkítve a látótávolságot.
Viszont indulnunk kellett, mert messze még a cél, de az élénk szél reményt adott a tisztulásra. Nagyon hangulatos volt a Csóványosra vezető utunk, szép volt a sejtelmes ködös idő a ki-ki bukkanó nappal az erdőben. Bogár őzvadásznak képzelte magát, de a póráz visszarántotta a valóságba. A csúcshoz érve aztán olyan varázslatos fényjáték fogadott minket, aminek csak nagyon ritkán lehet az ember részese. Az elvonuló felhők közt úgy jutottak át a napsugarak, hogy szoknyaszerűen egy kört rajzoltak le, szivárványosan a tetején. Mire pedig a toronyba értünk ragyogó napsütés fogadott!

Reggelizés után indultunk a Sasfészek-bérc felé, útközben szebbnél-szebb sziklaalakzatokat és a nyugalmas erdőt csodálva.

A Nagy-Mána kopasz vonulata megint csak kivételesen szép volt. A Királyházára vezető völgyben még megpihentünk a Tűzköves-forrásnál, amire szükségünk is volt, mert az Oszlopó-fő felé igencsak izzasztó emelkedő várt ránk.

A Pénzásás nevű helyig vezető úton még vadmálnáztunk is egy jót. Itt aztán rátértünk a "Törökasszony Útja" vonalára, ami egészen a Drégelyvárig vezetett minket.

Szondi várában egy jót lazítottunk, időnk volt még bőven a buszig. A hely nagyon népszerű, több csoport is látogatta ottlétünk alatt. Persze ez nem véletlen az itteni történelmi hangulat és az elénk táruló panoráma miatt. Drégelypalánk felé tartva a Schaffer-kútnál egy helyi lokálpatriótával találkoztunk, aki épp a forrást kezdte felújítani. Jó tudni, hogy van olyan aki tenni is képes valamit a természeti környezetért. Ő vezeti a közeli Nomád Tábort is.

A faluban még a kocsmában felfrissítettük magunkat, aztán a helyiek segítségével megtaláltuk az éppen áthelyezett buszmegállót is, ahonnan hazaindultunk.

Második napunkra 25 kilométer és 670 méter szintemelkedés jutott.
Szép két napot töltöttünk a Börzsönyben, egyetértve abban, hogy ide még többször is vissza kell térnünk!