Zöld Út Természetjárók Egyesülete: Kohászok útja I.

A túrát az Ózdi Művelődési Intézmények Természetbarát Köre szervezi.

Célja: "Az ország, valamint a három kohász város természetjárói megismerjék a kohász városokat, az útvonalon lévő természeti nevezetességeket és értékeket. Az útvonal kijelölésével lehetővé kívántuk tenni, hogy az útvonal bejárásakor a résztvevők megismerhessék az észak-magyarországi kohász városok politikai, szociális és kulturális intézményei és fejlődésükről tájékoztatást nyerjenek."

134 kilométeres és 3500 méter szintemelkedéssel megspékelt vándorlásunkat a Következő útvonalon tettük meg:

Salgótarján - Inászó - Bárna - Istenmezeje - Szalajkaház - Vállóstasnya - Ökör-hegy - Gyepes-völgy - Arlói-tó - Somsálybánya - Farkaslyuk-fő - Ózd - Hétesfő - Sátai őrház - Sáta - Csernely-völgy - Uppony - Lázbérci-víztározó - Dédestapolcsány - Mályinka - Csondró-völgy - Szentlélek - Ómassa - Őskohó - Hámor - Puskaporos - Vadalmás - Fényeskő - Diósgyőri Acélmű főbejárat.

A szervezés összes nyűgjét Miheller Tibi vállalta magára. A távot úgy osztotta el, hogy három nekifutásból csináljuk meg, az utolsó felvonás pedig "ott alvós" volt. Kialakult a csapat "kemény magja" is, akik aztán végigjárták ezt a legtöbbször szép, de egyes szakaszain elátkozott útvonalat.

Első rész:

2012.03.17. ~ Salgótarján - Istenmezeje szakasz:

Miután a laza lötyögést tervező túratársak kellőképpen el lettek riasztva azzal, hogy ha nem érjük el Istenmezején a buszt, akkor a nem túl forró márciusi estét a szabad ég alatt kell tölteniük Noé-szőlője nem pont alvásra tervezett szikláin, elindulhattunk túránkra, amolyan teljesítménytúrázós tempóban.

A városból a Pécskő-nyeregig tartó emelkedő gondoskodott róla, hogy kellőképp bemelegedjünk. Ez egyben egy jó kis rosta is lehetett volna arra, hogy a gyengébbek itt "elhulljanak", és szipogva visszakullogjanak a civilizációba, dehát Mi kemények voltunk és tapostuk tovább utunkat! Inászó előtt még találkoztunk két erdésszel, de aztán az erdőkben nem találkoztunk többet egy emberfiával sem. Az inászói bányásztelepülés helyén áthaladva ma már nehéz elképzelni, hogy egykor itt több mint kétezer ember élte mindennapjait. Mára csak egy két ház, és az erdőnőtte temető maradt, na meg amit nem látunk: a földalatti vájatok sötét folyosói. Bárnáig még egy-két húzós emelkedővel sikerült igazi "emberszagra" szert tennünk az első erdei élősködők nagy örömére, majd a falusi kocsmában sikerült felüdülést nyernünk. De, hogy véletlenül sem maradjon rajtunk a reggeli illatosítószereknek nyoma sem, megszavaztuk a Nagy-kő megmászását! Ez még Inászó környékén csak viccként szerepelt beszélgetéseinkben, de aztán kisvártatva már a csúcson gyönyörködtünk a tájban. A Rákos-lápa-bérc környékén kalandos fordulatot vett túránk. Az erdőírtással az összes jelzést is sikerült eltüntetni, így csak kisebb nyomozással sikerült erre újra rátalálnunk. Bár azzal egyetértettünk a következő szakaszon, hogy valószínűleg nem fogyott liter számra a festék a turistajelzésre, és igen kemény munkatúrákat lehetne itt lebonyolítani. A táj viszont fantasztikus! Talán legközelebb erre járva érdemes lenne kitérőket tenni ide-oda, például a Fehér-kő szikláihoz. Célunk előtt a Katus-gödör jelentett még impozáns látványt meredek partjaival. A falu határában még a jelzések átvezettek minket egy szép kis mocsáron - bár legközelebb már biztosan a felső erdészeti utat választjuk, mert a mocsár úgy is szép ha nem a bakancsukban cuppog! (Azért ezt most sikerült elkerülni.) Istenmezején aztán kötelező programként elsőnek kocsmalátogatás szerepelt, mivel igazolni kell túrajelentőnkre ittjártunkat. Meg ha már ott jártunk ellenőriztük, hogy elég hideg-e a sör! Mivel időben érkeztünk, volt bőven időnk bejárni a Noé-szőlője szikláit. A homokköveken aztán jókat járkáltunk, pihentünk, ettünk-ittunk és még a helyi foci meccset is nézhettük! Szegény focista fiúknak nem igazán sikerült azt a fránya labdát megszelídíteniük...:)

Már javában úton Bárna felé

Panoráma a Nádas-oldalból, jobbra a Nagy-kő

Bárnán

A bárnai "apoka" (homokkő) pincék mellett

Úton a Nagy-kőre

A Nagy-kő csúcsán **

Reggeli a sziklán *

Ez nem letargia, csak telefonálás!

Nehéz tovább indulni...

Lefelé a Nagy-kőről

Ők is túráztak *

A kör

Útkeresés után a Rákos-lápa-bércen

Kilátás a Szénégető-völgy irányába **

A Katus-gödör felett

Istenmezején - megtámadjuk Noé-szőlőjét! **

A Sziklakápolna előtt

Noé-szőlője meghódítása - északi szemszög **

Noé-szőlője meghódítása - déli szemszög

Játék és szórakozás, füvön és kövön

Teljes ellazulás I.

Tigrisbukfenc lesz?

Átszellemülten :) *

Élvezzük a napsütést **

Szőlő ment a cipőmbe? **

Teljes ellazulás II. **

Leszaladok a faluba...

A kővé vált sárkány taraja

Második rész:

2012.03.31. ~ Istenmezeje - Arló szakasz:

Ezen a túrán is szintidőre gyalogoltunk, ugyanis Arlóról sem túl sűrű a tömegközlekedés hazafelé. Szerencsére a terep és az időjárás most sem nehezítette meg dolgunkat (egyedül a szél volt erős), így erőlködés nélkül tudtunk haladni. A beszédes nevű Lóhullás-tetőig megtettünk pár száz métert - szintben felfelé! A csúcs közeléből általában gyönyörű a kilátás a Mátra, Medves és a Cseres-hegység felé, de most eléggé homályba veszett minden, bár így sem volt csúnya látvány. Az eddig megszerzett tengerszint feletti magasságunkat hamarosan el is vesztettük azzal, hogy vadregényes vízmosások mellett leereszkedtünk a váraszói Hosszú-völgybe. Itt a Szalajkaház felé vettük az irányt, ahol megpihentünk. (A szalajka szó a latin sal alcali szóból alakult ki, ami a fahamuból előállított hamuzsír volt. Ezt az üveggyártásban és tisztítószerek adalékaként használják. Tehát ezen a helyen is ezzel foglalkoztak valaha.) Az erdőben tovább haladva kisebb forgószelek játszadoztak körülöttünk megemelve az út porát. A pusztuló Dávidtanya mellett is elhaladtunk, gazdáik már rég elhagyhatták az omladozó kis házakat. A Vaskapu szuszogtató emelkedői után Vállóspuszta következett, ahol találtunk sok őzlábat, ami most nem gombázást jelentett, hanem egy előző (orv?)vadászat emlékei lehettek. Azért ez nem vette kedvünket attól, hogy a fűbe letelepedve egy jót tízóraizzunk, mivel a szépen felújított ház melletti padokhoz csak kerítésmászás árán juthattunk volna be. A Szarvas-kőnek tartva szomorúan láthattuk a természet pusztító arcát, ahogy egy tarvágás miatt védtelenné vált bükköst hogyan tarolt le a vihar. Az Ökör-hegy felé haladva többször azt hittem, hogy már a csúcs következik, de mindig csalatkoznom kellett. Kezdtem azt hinni, nem is a hegy az ökör! Majd egyszer csak mégis felértünk. Itt a tarvágás miatt viszont szép kilátásban volt részünk Borsodnádasd és a Vermes-vögy irányába. Ez a hely a Heves-Borsodi-dombság legmagasabb pontja a maga 541 méter tszf. magasságával. Hamarosan a környék egyik legszebb völgyében jártunk, a Gyepes-völgyben. Majd a földutat felváltotta az aszfalt, és innem már Arlóig ezt voltunk kénytelenek koptatni. Akik nem voltak lusták cipelni, most szandálra válthattak. A hosszú völgyben a tájat csodálva beszélgetéssel múlattuk az időt és fogyasztottuk kilométereinket. Dobronyatanyánál még emberrel is találkoztunk, ami nagy szó errefelé, mivel utunk során rajtunk kívül nem nagyon tolongtak az erdőt járók! Járdánházára beérve az első kocsmában bélyegzés, és a garatok sörrel portól való megtisztítása következett. Mivel volt még bőven időnk, el tudtunk jutni Arlóig, ahol a tervek szerint zártuk túránk ezen részét.