ZÚTE HONLAP

Kedves látogatónk!
2017. januárjától elérhető a Zöld Út Természetjárók Egyesületének honlapja! Ha egyesületünk túráiról, életéről szeretne olvasni, itt megteheti: ZÚTE HONLAP

Letölthető: ZÚTE TÚRATERV 2022

2015. március 24., kedd

Egy kis „kiruccanás” Ötzi birodalmába


  Pontosabban Ötzi birodalma Ausztriában található, a Keleti-Alpok része és Ötztaler Alpok megnevezéssel található a térképeken. Földrajzilag Labancföld Nyugati részén helyezkedik el, a hegyvonulat átnyúlik Olaszországba , és viszonylag közel van Svájc is.
Amelle°tt, hogy az Alpok egy szép és turisták-hegymászók-síelők által is kedvelt vonulatáról van szó, az itt hóba fagyva megtalált, a szakértők által 5000 évesre saccolt, – mármint a fagyási sérülést elszenvedett, meglehetősen épségben megmaradt teste - Ötzi néven elhíresült elődünkről is híressé vált, akit valószínűleg hajdanán errefelé ölhettek meg. 
Ötztal – az Inn folyó legnagyobb mellékvölgye – közel 60 km hosszúságban nyúlik dél felé, az Alpok főgerince alá. A völgyben az utolsó falu Vent, Ausztria egyik legmagasabban fekvő települése, amely népszerű kiindulópont olyan nagy csúcsokra, mint az ötezer éves „Ötzi"-ről elhíresült Similaun, vagy a Wildspitze, amely a Grossglockner után Ausztria második legnagyobb hegycsúcsa, de szívesebben emlegetik Tirol legmagasabbjaként. A Wildspitze Északi falának első megmászója dr. Déchy Mór volt három társával együtt 1874-ben.
  No de visszatérve magára a „kiruccanásra”, az 2014. szeptember 5-én, pénteki napon vette a kezdetét.
Hajnali ébredés után saját kocsiba ültem, (mivel ez itt nem egy hosszabb ZÚTE-s túra volt, ahová általában Goldi szokott vinni a kocsijával. :( ) a hatvani vasútállomáson vettem fel a hegyi vezetőnket. Budán, egy benzinkútnál csatlakozott hozzánk egy másik társunk, s így hármasban vágtunk neki a 970 km-es útnak.
Az útvonalunk - M1-es autópálya, Bécset elkerülő autópálya, Linz, Salzburg, egy kis német autópálya szakasz München felé majd vissza Ausztria, Innsbruck majd a 186-os számú látványút Sölden érintésével Vent végállomással.
A Vent felé vezető látványút (a térkép is zölddel jelöli) nagyon szép volt, mindkét oldalon tele hegyekkel, s hófedte csúcsokkal……...kár, hogy az esőre fordult időjárás miatt ebből semmit sem láttunk. (A visszafelé vezető úton azért bepótoltuk az így kiesett látványosságokat.)
Útközben megálltunk egy hangulatos kisvárosban, Söldenben is, ahol is megtekintettünk néhány túraboltot is


Az autóval megtett utunk vége Ventben volt, a lanovka alatti parkolóban, úgy 1900 m magasan.
Innen lanovkával emelkedtünk fel 2356 m magasra, majd a továbbiakban szitáló esőtől kísérve gyalogosan baktattunk fel szállásunkig, a 2884 m magasan található Breslauer hüttéig.
A menedékház igazi nemzetközi megosztással működik, mivel német tulajdonban (Stuttgart) van, egy szlovák csaj üzemelteti, s egy magyar személyzet is itt dolgozik. Aki mellesleg egy hölgy, aki nagyon segítőkész és aranyos volt. Pécsről jött ide dolgozni a barátjával, s azt mondta, hogy itt megtalálta számítását. Kis hazánkban sajna nem, de ennek elemzése messzire vezetne, s nem ezen írás tárgyát fogja képezni………. De hallottunk itt csehül, olaszul beszélő túrázókat is. Ebben az időpontban magyar turisták csak mi voltunk, hárman.


A hütte belülről is nagyon korrekt és hangulatos volt. Viszonylag nagy ebédlővel rendelkezett, ahol több ital és étel menű közül lehetett rendelni.
A sör nedűjük is kifogástalan volt, ami ugye nem meglepetés Labancföldön, de az már inkább, hogy az általam választott, bolognai spagetti is nagyon élvezetes volt. Mindkét nap ezt ettem…..  
A pálinka – mármint a helybeli – megkóstolása most is elmaradt, valószínűleg azért, mert véletlenül a hátizsákomban felejtettem egy kis szuhai kerítésszaggatót.


A szállásunk 12 fős volt, emeletes ágyakkal de mindkét napon csak hatan aludtunk benn, ami így elég barátságosnak mondható, mivel még aludni is tudtam-tunk.
Amúgy időjárástól függően mind a menedékházból, mind a hütte előteréből pazar kilátás nyílott az Ötztaler-Alpok havas, 3000 m feletti csúcsaira.


  Másnap az alpesi viszonyokhoz képest későn keltünk, mivel nem kellett sietnünk. Tudtuk, hogy a hátralévő túrát, ha semmi probléma nem jön közbe, aznap teljesítjük, s még egy éjszaka itt tartózkodás úgyis benne volt a tervben.
Reggel 7 óra körül indultunk (összehasonlításként a Mont Blancra hajnali 1 és 2 óra között kellett indulni), s arra is láttunk esélyt, hogy sütni fog a nap. De sajna, nagyobb részben aznap is borult idő volt, de legalább nem esett a csapadék, ami 3000 m felett általában hóban szokott megérkezni.
Nagyjából 3200 magasságig már elolvadt a hó, így addig nem volt szükségünk sem a hágóvasra, sem a jégcsákányra sem a beülőre.
A hóhatárnál aztán felszerszámoztunk, s kicsivel később már egy viszonylag meredek, hófödte emelkedőn haladtunk felfelé.


A hómező végén már felhőben haladtunk, majd egy hirtelen irányváltással felkapaszkodtunk egy sziklás területre, ahol (klettersteig, via ferrata) egy dróthuzalhoz csatlakoztunk, nagyjából így mászhattunk kb 50 m –es szakaszt. A via ferrátás szakaszon annyi kellemetlenségünk volt, hogy a társunknak előbb az egyik, majd kicsivel később a másik hágóvas is lecsatolódott a bakancsáról, de be voltunk kötve, – biztosítva - s így szerencsére nem lett baj ebből a malőrből (valószínűleg rosszul volt bekötve a kötözős hágóvasa).
A „drótos” szakasz végén egy újabb, még az előzőnél is nagyobb területű hómező várt minket. Lassan araszolgattunk felfelé, a nap néha kisütött, ekkor erősen izzadni kezdtünk. Elég szaporán vettem a levegőt, de nem tudtam eldönteni, hogy ez a magasság miatt, avagy a nem kellő kondícióm miatt történik. Menet közben úgy döntöttem, hogy valószínűleg minkét tényező ludas ebben.
A hómező végén egy gerinces szakaszra érkeztünk, ahonnan egy jó 70-80 m-es emelkedő, a hómezőből kiemelkedő csúcs várt még minket. A csúcs utolsó 10-15 m-es szakasza elég meredek és jeges is volt, ezért a sziklafal aljában hagytuk a csákányt és a botjainkat, mivel a kapaszkodáshoz mindkét kezünket használtuk.
A sziklás rész teteje, a csúcs néhány négyzetméteres, viszonylag meredek terület volt, amin jó osztrák szokás szerint ált egy fémkereszt is. Sajna, újfent felhőbe kerültünk, így ez miatt gyakorlatilag magunkon kívül semmit sem láttunk a csúcspanorámából. Ha az emlékezetem nem csal, jártam már így az Alpokban korábban is……….
A Wildspitze 3772 m magasságú, egy kettős csúcsú hegy, aminek a másik csúcsát (nem tudtuk így eldönteni, melyik a főcsúcs) sem láthattuk.
Mivel elég nehezen lehetett megkapaszkodni a csúcson, s tudtuk, hogy az északi, nagyon meredek oldalán azért nem szeretnénk lecsúszni a szó szoros értelmében, és állandóan jöttek felfelé más mászók is, a csúcs csoki és legalább annyira fontos csúcspálinka fogyasztását hanyagolva, néhány fotó elkészítése után elindultunk óvatosan, kellő körültekintéssel lefelé.


Ugyanazon az útvonalon haladtunk, a felső hómezőn találkoztunk olyan mászókkal is, akik egy másik útvonalról, egy másik menedékház irányából jöttek fel (viszonylag sok menedékház található errefelé, érdemes lenne bejárni őket, szép helyeket kötnek össze).
A kellemetlen, borongós idő ezután már végig kísért minket. Visszaereszkedtünk a via ferrátás szakaszon, majd a gleccseren z alakban (egy helyen a túrabotom tövig eltűnt a hóban, nem lett volna szerencsés, ha beszakad alattunk az olvadásnak indult hó), a biztonságot szem előtt tartva, de azért néha egy kis elcsúszással tarkítva leérkeztünk a hómező aljára.
Itt megálltunk és megszabadultunk a feleslegessé váló hágóvastól és a beülőszettől. Jó másfél órás gyaloglás után visszaérkeztünk a felhőben lévő menedékházig.


A hüttében lepakolva a cuccunkat, átöltözve (bent kellemes idő volt) folytattuk tovább a napot, a képeken látható stílusban. :)
Este a már szokásos labancfölde sör, és a bolognai spagetti következett. Volt néhány szabad óránk a lefekvésig, így nyugodtan átadhattuk magunkat a menedékház semmi mással össze nem keverhető hangulatának.


  Másnap reggel összepakoltunk, és kényelmes iramban megindultunk lefelé. Nem siettünk, mivel előzetesen informálódtunk, hogy a lanovka vasárnap csak reggel 8 órától üzemel. Már szebb időnk volt, mint a megelőző két napban, így tudtunk néhány fotót készíteni a környező hegyekről.


Mint már korábban említettem, most láttuk teljes igazából a 186-os számú, kifejezetten jó minőségű látvány utat övező hegyek szépségét. Útközben rengeteg osztrák-olasz és német motorossal találkoztunk.
A hazafelé tartó utunk gyakorlatilag eseménytelenül telt el, csak egyszer büntettek meg gyorshajtás miatt, de hozzánk képest ezt is normálisabban (jóval olcsóbban) teszik a labancok, mivel úgy tapasztaltam, hogy náluk nem a pénzbehajtás az elsődleges dolga a rend őreinek.
A kollégák benzinkúthoz, ill vasútállomáshoz szállítása után még emberi időben hazaértem én is a kiindulópontra, vagyis Salgótarján városába.
Röviden ennyi volt a leírása a kis „kiruccanás” Ötzi birodalma történetének.

    Túratársi üdvözlettel:

      P. László

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése