Úgy szerettem volna megírni ezt a történetet, mintha egy
mese lenne. Benne törpikékkel, hercegekkel és hercegnőkkel, na meg táltos
paripával!
Aztán rájöttem, hogy a valóság felülmúlta a legszebb
mesét is. Mert valójában abban a mesében
jártunk, amit a Bihar grófja teremtett nekünk jó száz évvel ezelőtt! Meseszerű
az, ahogyan ez az ember az egész életét és vagyonát arra áldozta, hogy megismertesse
a világgal szeretett földjét. Czárán Gyula a helyi mócok segítségével építette
ki a Pádis turistaútjait, ha kellett utat robbantott, hidakat, kapaszkodókat
épített a sziklába. A mai napig az Ő nyomában járjuk a vidéket, nélküle máig
elveszett világ lenne a hely.
Néhány szó a hegységről, hol is jártunk:
Az Erdélyi-szigethegység Románia nyugati részének meghatározó
hegytömbje. Közepén helyezkedik el a Pádisi-karsztfennsík, amely a Bihar-hegység,
Erdély és Románia egyik legkülönlegesebb karsztvidéke, mivel a karsztjelenségek
valamennyi változata megtalálható itt.
Exokarszt-jelenségek, cseppkőbarlangok, víznyelők és
vízkeletek követik egymást: Csodavár, Aragyásza barlang, Eszkimó jégbarlang,
Medve barlang, Fekete zsomboly és még sorolhatnánk a több, mint 20 kiépített
pádisi túraútvonal egyedülálló látványosságait. (forrás: Pádis.hu)
2015-ben, Szent István ünnepe előtt keltünk útra. Kis
buszunkat még egy autó követte Erdélyországba.
Aradig szokványosan különösebb események nélkül teltek az
órák.
Városnézés. A belvárosban szabadtéri múzeumként sorjáznak
a különféle építészeti stílusok alkotásai, mindemellett most üdítő
érdekességként a kerékpár művészi megformálásának is tanúi lettünk! Szerte az
utcákon sorakoztak az újragondolt bicók.
Megnéztük a sokáig mostoha sorsú Szabadság szobrot is. A
„Megbékélés Parkban” egy hatalmas győzelmi kapuval áll szemben, amely alatt az
1848-49-es szabadságharc ellen harcoló román felkelők állnak! Békéljünk meg….?
A vértanúk emlékműve méltatlan környezetben fogadott
bennünket. Futballpályákkal körülvenni a helyet annyira méltatlan, mintha egy
templom mosdójában tárolnák a szentelt vizet!
A várost elhagyva kalandossá vált utazásunk. A falvak
kesze-kuszaságában kissé eltájoltuk magunkat, és letértünk a cél felé vezető
útról. Úgy néztek ránk a falvak szélső házainál, mintha valami idegen civiláció
tagjai lepték volna el kis utcácskájukat!
Ránk esteledett mire Vasasújfalunál rátértünk a
szálláshelyünk felé vezető útra. Szakadó esőben érkeztünk meg a La Mama Motelhez. Nem túl szívderítő belépő ez a karszt világába. Akkor még
reménykedtünk benne, hogy nem az eső lesz a főszereplő ittlétünk idejére. Szent
Péter ezt viszont másképp gondolta, és bőven juttatott nekünk eme éltető
elemből!
Bázisunk jó választás volt, magyarul beszélő
személyzettel, jó felszereltséggel, és nem utolsó sorban finom helyi kajákkal.
Az aradi Szabadság-szobor, Zala György alkotása. 2004-től új helyén, a megbékélés terén. |
Győzelmi kapu a Megbékélés parkban, a szabadságharc ellen felkelő román katonákkal |
Római-katolikus székesegyház |
Újragondolt bicikli a városháza előtt |
Rock, kerékpárra hangolva |
A vértanúk emlékműve |
Odaút - hazaút |
La Mama Motel |
***
Első túranapunkon a Szamos-bazár körutat jártuk be –
kalandosra sikerült!
Reggel a szemek az égre szegeződtek. Legalább nem esik, - állapítottuk meg reménykedve. A házunk előtt a Galbina- és a Bulz (Boga)-patak
találkozik éppen, ami Köves-Kőrösként folytatja útját. Ezek a vízfolyások jól
mutatták nekünk a fennsíki viszonyokat. Ember és víz várható viszonyát. Akkor
még viszonylag csendesen csordogáltak…
Egészen a Varasó menedékházig buszoztunk. A 2012-ben
átadott, Kisszedrestől a Pádisi menedékházhoz vezető aszfaltúton ma már
lényegesen könnyebb feladat az utazás, mint azelőtt.
Mócok esztenái mellett baktattunk az eleredő esőben, a
szép szál fenyőkkel tarkított üde réten.
Az Aragyásza-barlang előtti sziklafalon aztán már
belekóstoltunk a karszti vadon ízébe. Aki nem bírta a láncokat, annak maradt a
patakban gázolás! A barlangban viszont már nem volt menekvés, használni kellett
a vasakat, hiszen itt már mászni, ereszkedni kellett bö'csületesen! Bevallom,
irdatlanul élvezetem a dolgot, - nem egy szokványos uncsi turistaút! Ahol már a
földalatti folyosónak nem maradt teteje, azt hívják Medúza-zugnak. Lelkes
zugjáróként tűrtük a fejünkre csurgó mini zuhatagot, minden lépést megfontolva
ereszkedtünk nyílt terepre.
Ázott talajú fenyvesben, málnabokrok közt csörtetve
érkeztünk a Belvedere kilátóponthoz. Pazar hely, még a köddel együtt is szédítő
élmény! Alattunk a mélyben a Meleg-Szamos, szemben a túloldalon a hófehér
Bábel-sziklák.
Hamarosan a Cukorvár adrenalin-bányának bizonyuló köves
lejtőjén vívtuk harcunkat a talpon – vagy legalább fenéken – maradásért!
Kisvártatva a Meleg-Szamos partján találtuk magunkat. Turistaút a túlparton,
hídként egy nedves, kidőlt fenyőfa feküdt el, valljuk be nem túl csábítóan.
Döntöttünk: „Le a cipőkkel!” Borzongató érzés következett, alaszkai
túlélőtúrára gondoltunk hirtelen. Ki merte ezt a Szamost melegnek nevezni…?
Az átmelegedés érdekében felkapaszkodtunk a hegyoldalban
tátongó barlanghoz. Belcazár-palotája 75 méter hosszú, fala vékony
cseppkőréteggel borított. Felkutattuk, amíg állva járható. Majd vágyakozva arra
gondoltunk, milyen jó volna itt a barlang szájánál a hűvös pára által átjárt testünket
melengetni, egy jól megrakott tűznél. Idő hiányában elhessegettük
álomképeinket. Gyönyörű sziklafalak tövében cuppogtattuk bakancsunkat a szakadó
esőben. Néhányan még bevállaltuk a leereszkedést a Moloch-vízeséshez. Nem volt
veszélytelen a csúszós sziklákon és talajon, de megérte a négykézlábazást!
Valaha itt Czárán egy hídállásos lépcsőzetet vezetett le a vad szakadékba, ma
már ennek nyoma sincs.
Mire utolértük társainkat a Fortuna-ligetnél, a - pár
órával ezelőtt még szelíd - kis patak már dübörgött és tajtékokat vetett! A
Medúza-zugnál a láncok magasságában mellkasig ért a háborgó víz. Kétségbeesés
ült ki az arcokra. Még nem tudták, hogy van más kiút is, a barlang feletti
úton...
Ekkorra már minden mindegy alapon bakancsostul térdig
gázoltunk a patakban, eszünkbe sem jutott a vízátfolyások, tócsák, sártengerek
kerülgetése! Nem volt már értelme… Ázottan, de mégis hihetetlenül vidáman,
viccelődve érkeztünk vissza réten parkoló buszunkhoz.
Esti kép a házban: minden lehetséges helyen bakancsok,
ruhák száradnak, hősugárzó ventillátorok zúgnak! Az elkövetkező napok estéinek
elmaradhatatlan perceivé váltak a ruhaszárító tevékenységeink. Viszont annál
jobban esett a vacsora! Beszélgetéssel, tervezéssel, reményekkel telve az
iránt, hogy érezzük még a Napsugarak simogatását. Éreztük is, de addig még sok
víz lecsurgott itt-ott…
A valaha tejbegyűjtő központkén is üzemelő Varasó menedékház |
Eligazítás a túra előtt |
A kis Varasó-tó és környéke |
Esztenák (ideiglenes lak- és munkahely) az oldalban |
Voltak, akik falra másztak örömükben! |
Volt, ki pancsolni vágyott! |
Az Aragyásza-barlang turistaútján |
Az Aragyásza-barlang 260 méter hosszan nyújt feledhetetlen élményeket a barlangtúrák kedvelőinek |
Technikás útviszonyok |
A Medúza-zug kis vízfüggönyénél |
Vidám ereszkedés a láncokon |
A Fortuna-ligetben már előkerültek a kabátok |
A Belvedere sziklájáról a mélyben rohanó Meleg-Szamost is megpillantottuk |
A Cukorvár "édes" lemenete |
Tanakodás átkelés előtt a Meleg-Szamos partján |
Szerelvény igazítás hideg lábfürdő után |
Belcazár-palotájában szívesen befűtöttünk volna egy kicsit |
A Moloch-vízeséshez négyen tértünk le |
Visszaúton a Medúza-zug bejárata életveszélyessé vált a nagy sodrású víz miatt |
A látszat csal: ez nem egy vert had, hanem egy büszke, hatalmas élményekkel gazdagodott csapat! |
Jól kiérdemelt vacsora a szálláshelyen |
Panzió, lépcsősor, száradó ruhák csendélete. Gyakorlatilag minden talpalatnyi helyen szárítás folyt. |
***
Kora reggel kinéztem az ablakon, és esküszöm, láttam a kék eget! Úgy, ahogy előző este a csillagok ragyogása reményt adott a jóidő beköszöntésére, ekkor is hittem abban, hogy visszanyerjük éltető égitestünk rokonszenvét.
Elindultunk a Boga-telepre vezető műúton – szitáló
esőben… Megcsodáltuk a - csakis a sziklamászók ingerlése miatt a völgyben
pöffeszkedő - Bulz-kőt, ami az útról nézve egy indián arcára hasonlít. Akkor
még senkinek nem volt késztetése oldalára kapaszkodni, így tovább álltunk.
Elvégre mégis csak a kaszkádok napja volt ez! Azért összesúgtunk egy páran,
hogy majd visszafelé is itt lesz még őkelme!
Az első, a függőlegeshez közelítő folyásra kényszerülő
patakocskánk, a Schmidl-esés volt. Ennek fölébe szerettünk volna kerekedni,
hiszen az itt magasodó sziklák tetején bújik meg valahol a híres Czárán-kilátó.
Kerülgettük, nézegettük, de sehol sem kínálkozott a közelben biztonságos
felmenetel, így lemondásra kényszerültünk. Pedig biztosan meg van még a régi út
valahol. Csak hát az idő, az a fránya idő meg úgy telik, mintha kergetnék. Ránk
meg királyok vártak…
A Bulbuci-patak mentén kaptatva, olykor mászva értük el a
Háromkirályok-vízesés legmagasabb sziklaugróját, a 20 méteren át zuhanó Gáspár-vízesést.
Megküzdöttünk érte! Beálltunk mögé, élé, mellé – szóval kiélveztük a helyzetet!
A következő két uralkodó megtekintése csak gyakorlott túrázóknak volt
ajánlatos. Természetesen közülünk mindenki az volt, ezért ha az eldugott
Menyhártot nem is, de Boldizsárt mindenki megcsodálhatta. A szekérútra kiérve
engem még csábított a Csonka-kő megmászása a kínálkozó könnyűnek ígérkező
útvonalon, de társak hiányában lankadt a lelkesedésem.
Helyette kollektív szedrezés következett! A visszaúton
megint szemben találtuk magunkat a Bulz-kővel. Még mindig hivalkodva állt a
patak fölé magasodva. Mintha csak azt mondaná: „Na mi van kis törpék, csak
kerülgettek itt, senki sem mer a vállamra kiülni?” Hogy nem-e ??? – gondoltuk
egy páran. Még a fejedre is! Óriási élmény volt odafönn körbenézni, úgy éreztük
- ha csak egy kis időre is – királyok vagyunk! Mi négyen a völgy királyai, itt
fenn, mindenek felett!
Büszkén érkeztünk a kocsmába az „olaszhoz”. Jót söröztünk
a dicső tett és a napi túra sikerére. Akkor még nem tudtuk, lehet majd itt még
fokozni is a hangulatot…
Kipillantva a Gáspár-vízesés mögül |
Köszönjük a visszahajló sziklafalnak az élményt! :) |
Egy alattvaló Boldizsár király elé járult :) |
Pihenő egy fincsi szedrezés után |
A kép csalóka, a kezünket is használtuk a Bulz-kő meghódításához! :) |
Háromkirályok, kicsit másként - avagy a Bulz-kő csúcsán |
Kilátás a Bulz-kőről a Száraz-Magura felé |
L'italiano - lazítás az "olasznál" |
***
Jó korán kell kelni ahhoz, hogy az ember csodát lásson!
Ránk pedig csoda várt: a Csodavár!
A reggel – és a friss 10 °C fokos levegő - már a Pádis
menedékháznál talált minket. Akkor még nem tudtam, melyik volt a szóban forgó
építmény, de őszintén megvallva nem győződtem meg a helyiek építészeti
tudományának és igényességének szépségeiről, az elszórt kalibák láttán. Egy-két
kivétel akadt azért. (2017 januárjában leégett a régi menedékház, az első
turistáknak kialakított szálláshely a Pádison. A körülötte újonnan épülő
panziók nem sérültek…)
Legelésző tehenek között sétáltunk, a mezőn elszórtan
fenyők sorakoztak. Ez a Rotunda-tisztás, méltó felvezetője élmény-kavalkádjainknak.
Aki egy szokványos forrásra számít a Ponor felszínre
bukkanásánál, az nagyot téved. A forrás a szó szoros értelmében egy vízkitörés.
Lenyűgöző, amilyen energiával ömlik a barlangból kifelé a víz!
A Ponor-rét már maga a mese! Kis patakunk még pár száz
métert kanyarok a réten, aztán megérkezik a ponorhoz (víznyelő), majd újra
eltűnik a süllyesztőben. Ilyen rétet csak itt láthatsz, - csak itt, csak most,
csak Neked!
Rövid időn belül megérkeztünk utunk fő attrakciójához.
Aki figyelmes volt, már megpillanthatta a megközelítésnél, de hallani biztosan
mindenki hallotta, ahogyan a barlang sziklafalai visszaverik a tomboló víz
dübörgését. A lejutás nem is volt olyan egyszerű… Segítségként vasrudakkal
megerősített sziklaoldalon kell leereszkedni ahhoz, hogy megpillanthasd a Nagy
Portálét, a 80 méter magas barlangszájat! Terveztük, hogy a barlang torkán
átkelünk a 2-es dolinába, de a vízállás miatt ez életveszélyesnek bizonyult.
Helyette következett a 3-as dolina és a Tulogdi-gádor nem kevésbé látványos
szakasza. Egy természet által alkotott amfiteátrum tövében érzi itt magát az
ember! Ennek - a még éppen járható szélén - kikapaszkodva csodálatos kilátást
nyújtó helyek akadnak a turistaút mentén. A magas szakadékok tetejéről lenézve
bizony görcsbe rándul az én kissé tériszonyos fajtámnak a gyomra!
Vissza már a Glavoi-réten át mentünk. Balkáni hangulat
uralja a helyet! A sátrak közt malacok szaladgáltak, összebarkácsolt bódékból
pedig árulták mind azt, amire szüksége lehet a jónépnek egy jól sikerült
piknikezéshez. Nem mondom, hogy nem éltünk a lehetőséggel…
Még a cél előtt nem állhattuk meg, hogy ne vegyünk egy
kis „hazait”. Az egyik bódénál végigkóstolva a pálinka kínálat egy részét,
vettünk egy-egy litert a „biztosan nem azt adták, amit kóstoltunk”-ból! De mint
másnap kiderült, nincs az a pálinka, amely a vidám poharazgatás közben ne
javulna fel látványosan!
Éles kontraszt az öltözködésben - úgy gondoltam még melegünk lehet! :) Indul a csapat a Pádis menedékháztól |
Ki erre, ki arra, de a cél egy és ugyanaz! |
Turistajelzések természetközeli megformálása |
Ezek meg itt összetapossák a legfinomabb falatokat - gondolja a jámbor tehénke |
A fotós háta mögött elemi erővel tör elő Ponor-patak, hogy aztán egy-két kanyar után újra eltűnjön a föld gyomrában |
Átkelés a híd maradványokon. Mindenki eljátszott itt egy kicsit! :) |
Mindenki a saját útját járja a Ponor-réten |
Az út sokszor kihívást jelentett, de megoldottuk a feladatot |
Várt egy csuda nagy barlang: A Nagy Portálé szájánál csak apró színes pontoknak látszanak az emberek |
A 3. sz. dolinában |
A Tulogdi-gádoron át hagytuk el a Csodavárat |
Ezen a ponton valaha fából készült kilátó állt |
Csinos trió pózol az egyik kilátóponton |
A mélység a 2. számú - számunkra akkor elérhetetlen - dolinát rejti |
Glavoi-réti idill |
Igazán jól esett a "nemigazi" Csíki sör |
Úton a Rotunda-tisztáson |
Pálinkamustra |
***
Éjjel időnként füleltem, csurog-e az ereszen az esővíz. Igen,
dobolt a csatorna rendesen! Viszont indulásra, ha borús is, de csapadék mentes
lett az idő. Mielőtt a buszba ültem, megnéztem a patakokat: sajnos éppen a
háborgó arcát mutatta a Galbina. Ez azt jelentette, hogy már biztosan nem
tudunk átkelni a Galbina-kőközön, pedig ez lett volna az egyik legszebb, és
legnagyobb kihívást jelentő szakasza mai túránknak.
A reggel ismét a Glavoi-réten talált minket. Még csendes
volt a sátor- és bódétábor, csupán néhány előtt gomolygott füst, talán a hideg
éjszaka miatt rakták a tüzet.
A Bársza-katlan felderítésére indultunk, mindjárt egy
húzós, izzasztó emelkedővel kezdtünk. A jelzések többször is megtréfáltak
bennünket, mert a térképünkhöz képest több irányba is elágazott ugyanaz a sárga
kör mintázatú. Egy kis felderítés, bejárás után helyreálltak fejünkben is az
útvonalak irányai. Ha már erre vitt utunk, nem maradhatott ki a Galbina-szirt
sem, rövid kitérővel útba ejtettük. Megkapó panoráma fogadott minket a
mészkősziklákon, jól elücsörögtünk itt egy darabig!
Majd lemásztunk a szirtről és meglátogattuk az
Eszkimó-jégbarlangot. Az üregben megrekedő hideg levegő miatt időről-időre
kialakul két jégalakzat, ezeket nevezték el eszkimóknak. Mi éppen a törpe
változatot láthattuk augusztus derekán… A katlan felé vettük az irányt, és
hamarosan ráakadtunk a Fekete-barlangra. Általunk bejárt részei jól
visszatükrözték elnevezésének mivoltát, igaz a sárga színt is felleltük egy
helyen! A Bársza-katlan egy lefolyástalan terület, ezt jól példázza a Fekete-tó
is. Körbejárása közben kissé nyomasztó érzései támadnak az embernek, vajon mi
mindent nyelhetett már el ez a kis feketeség?!
A környéken annyi a barlang, hogy rengeteg olyat is
találtunk, ami a térképen sem szerepel. Az elnevezettek között van a
Bársza-jégbarlang, melynek mellékágát néhány kalandra vágyó túratársam
becserkészte magának! Jeget a főbejáratnál sem találtunk. Rövid, de velős
túránkat a Bál-rét környékén fejeztük volna be, viszont hárman „brahiból”
elszaladtunk még egy sörre a Glavoi-rétre! A busz megvárt, és a fedélzeten
szóló zenét túlénekelve indultunk a szállás felé. Megjegyzem, nem a söröző
hármas énekelt…
A jókedv viszont szinte felkérés volt arra, hogy
egynéhányan kipattanjunk a buszból az „olasznál” még egy sörre! És ha egy üzlet
beindul… Az egy sörből kettő lett, majd előkerült a pálinka is, aztán
megéheztünk, jöhetett a pacal leves! Kitörően vidám hangulat kerekedett, elég
későn estünk be a kapun a La Mamánál! Számomra és társaimra egy kis csendes
pihenő várt, majd a vacsora már eléggé helyrerakott minket ahhoz, hogy a
nagylányom által (előlünk) megmentett móc körtepálinkát is szétporciózzuk!
Túrára fel! (Glavoi-rét) |
Lábáztatós sörpadok arra az esetre, ha netán beköszöntene a hőség |
A hűtőgép is teljes kapacitással üzemel! |
Galbina-szirt |
Távolba vesző tekintetek a Galbinán |
Iciri-piciri eszkimócska (Eszkimó-jégbarlang) |
Szökni próbált, de elkaptam! :) (Jégdarabkát mutat Jocó.) |
A Fekete-barlang világos részében |
A titokzatos Fekete-tónál |
A Bársza-jégbarlang már kiolvadt augusztusra |
Nyugalmat áraszt a Bál-rét |
Az égbolt visszakér a csapadékból, hogy másnap is öntözni tudjon! :) |
A Glavoi-rét felé vezető, monarchia idején készült út |
Kezeket a magasba - indul a bulibusz! :) |
Tető a fejünk felett, mégis kissé eláztunk... |
***
A kiskohi Medve-barlang látogatását választottuk a
Bihartól való búcsúként. Az 1975-ben felfedezett barlangban a cseppkő-alakzatok mellett több tucat
barlangi medve csontvázait is felfedezhetjük, köztük egy teljesen épségben
maradtat is.
Valami szokatlan ezen a tájon... Jé, süt a Nap! :) |
Színek játéka a Medve-barlangban |
A barlang méretei lehetővé tették egy körtúra útvonal kialakítását |
Az 1975-ben felfedezett barlang világhírű képződményekkel büszkélkedik |
Az Európában négy épségben (egyben) maradt barlangi medve csontváz egyike itt látható |
Örök, szép élmény marad ez a túrahét a Bihar-hegységben.
Köszönet érte a fáradhatatlan szervezőnek, Ozsgyáni Jocónak!
Itt a vége, fuss el véle!
Szöveg és fotók: Vincze Gabi
Szöveg és fotók: Vincze Gabi