Zöld Út Természetjárók Egyesülete: Pádis

Úgy szerettem volna megírni ezt a történetet, mintha egy mese lenne. Benne törpikékkel, hercegekkel és hercegnőkkel, na meg táltos paripával!

Aztán rájöttem, hogy a valóság felülmúlta a legszebb mesét is. Mert valójában abban a mesében jártunk, amit a Bihar grófja teremtett nekünk jó száz évvel ezelőtt! Meseszerű az, ahogyan ez az ember az egész életét és vagyonát arra áldozta, hogy megismertesse a világgal szeretett földjét. Czárán Gyula a helyi mócok segítségével építette ki a Pádis turistaútjait, ha kellett utat robbantott, hidakat, kapaszkodókat épített a sziklába. A mai napig az Ő nyomában járjuk a vidéket, nélküle máig elveszett világ lenne a hely.

Néhány szó a hegységről, hol is jártunk:

Az Erdélyi-szigethegység Románia nyugati részének meghatározó hegytömbje. Közepén helyezkedik el a Pádisi-karsztfennsík, amely a Bihar-hegység, Erdély és Románia egyik legkülönlegesebb karsztvidéke, mivel a karsztjelenségek valamennyi változata megtalálható itt.

Exokarszt-jelenségek, cseppkőbarlangok, víznyelők és vízkeletek követik egymást: Csodavár, Aragyásza barlang, Eszkimó jégbarlang, Medve barlang, Fekete zsomboly és még sorolhatnánk a több, mint 20 kiépített pádisi túraútvonal egyedülálló látványosságait. (forrás: Pádis.hu)

***

2015-ben, Szent István ünnepe előtt keltünk útra. Kis buszunkat még egy autó követte Erdélyországba.

Aradig szokványosan különösebb események nélkül teltek az órák.

Városnézés. A belvárosban szabadtéri múzeumként sorjáznak a különféle építészeti stílusok alkotásai, mindemellett most üdítő érdekességként a kerékpár művészi megformálásának is tanúi lettünk! Szerte az utcákon sorakoztak az újragondolt bicók.

Megnéztük a sokáig mostoha sorsú Szabadság szobrot is. A „Megbékélés Parkban” egy hatalmas győzelmi kapuval áll szemben, amely alatt az 1848-49-es szabadságharc ellen harcoló román felkelők állnak! Békéljünk meg….?

A vértanúk emlékműve méltatlan környezetben fogadott bennünket. Futballpályákkal körülvenni a helyet annyira méltatlan, mintha egy templom mosdójában tárolnák a szentelt vizet!

A várost elhagyva kalandossá vált utazásunk. A falvak kesze-kuszaságában kissé eltájoltuk magunkat, és letértünk a cél felé vezető útról. Úgy néztek ránk a falvak szélső házainál, mintha valami idegen civiláció tagjai lepték volna el kis utcácskájukat!

Ránk esteledett mire Vasasújfalunál rátértünk a szálláshelyünk felé vezető útra. Szakadó esőben érkeztünk meg a La Mama Motelhez. Nem túl szívderítő belépő ez a karszt világába. Akkor még reménykedtünk benne, hogy nem az eső lesz a főszereplő ittlétünk idejére. Szent Péter ezt viszont másképp gondolta, és bőven juttatott nekünk eme éltető elemből!

Bázisunk jó választás volt, magyarul beszélő személyzettel, jó felszereltséggel, és nem utolsó sorban finom helyi kajákkal.

Az aradi Szabadság-szobor, Zala György alkotása.
2004-től új helyén, a megbékélés terén.

Győzelmi kapu a Megbékélés parkban, a
szabadságharc ellen felkelő román katonákkal

Római-katolikus székesegyház

Újragondolt bicikli a városháza előtt

Rock, kerékpárra hangolva

A vértanúk emlékműve

Odaút - hazaút

La Mama Motel

***

Első túranapunkon a Szamos-bazár körutat jártuk be – kalandosra sikerült!

Reggel a szemek az égre szegeződtek. Legalább nem esik, - állapítottuk meg reménykedve. A házunk előtt a Galbina- és a Bulz (Boga)-patak találkozik éppen, ami Köves-Kőrösként folytatja útját. Ezek a vízfolyások jól mutatták nekünk a fennsíki viszonyokat. Ember és víz várható viszonyát. Akkor még viszonylag csendesen csordogáltak…

Egészen a Varasó menedékházig buszoztunk. A 2012-ben átadott, Kisszedrestől a Pádisi menedékházhoz vezető aszfaltúton ma már lényegesen könnyebb feladat az utazás, mint azelőtt.

Mócok esztenái mellett baktattunk az eleredő esőben, a szép szál fenyőkkel tarkított üde réten.

Az Aragyásza-barlang előtti sziklafalon aztán már belekóstoltunk a karszti vadon ízébe. Aki nem bírta a láncokat, annak maradt a patakban gázolás! A barlangban viszont már nem volt menekvés, használni kellett a vasakat, hiszen itt már mászni, ereszkedni kellett bö'csületesen! Bevallom, irdatlanul élvezetem a dolgot, - nem egy szokványos uncsi turistaút! Ahol már a földalatti folyosónak nem maradt teteje, azt hívják Medúza-zugnak. Lelkes zugjáróként tűrtük a fejünkre csurgó mini zuhatagot, minden lépést megfontolva ereszkedtünk nyílt terepre.

Ázott talajú fenyvesben, málnabokrok közt csörtetve érkeztünk a Belvedere kilátóponthoz. Pazar hely, még a köddel együtt is szédítő élmény! Alattunk a mélyben a Meleg-Szamos, szemben a túloldalon a hófehér Bábel-sziklák.

Hamarosan a Cukorvár adrenalin-bányának bizonyuló köves lejtőjén vívtuk harcunkat a talpon – vagy legalább fenéken – maradásért! Kisvártatva a Meleg-Szamos partján találtuk magunkat. Turistaút a túlparton, hídként egy nedves, kidőlt fenyőfa feküdt el, valljuk be nem túl csábítóan. Döntöttünk: „Le a cipőkkel!” Borzongató érzés következett, alaszkai túlélőtúrára gondoltunk hirtelen. Ki merte ezt a Szamost melegnek nevezni…?

Az átmelegedés érdekében felkapaszkodtunk a hegyoldalban tátongó barlanghoz. Belcazár-palotája 75 méter hosszú, fala vékony cseppkőréteggel borított. Felkutattuk, amíg állva járható. Majd vágyakozva arra gondoltunk, milyen jó volna itt a barlang szájánál a hűvös pára által átjárt testünket melengetni, egy jól megrakott tűznél. Idő hiányában elhessegettük álomképeinket. Gyönyörű sziklafalak tövében cuppogtattuk bakancsunkat a szakadó esőben. Néhányan még bevállaltuk a leereszkedést a Moloch-vízeséshez. Nem volt veszélytelen a csúszós sziklákon és talajon, de megérte a négykézlábazást! Valaha itt Czárán egy hídállásos lépcsőzetet vezetett le a vad szakadékba, ma már ennek nyoma sincs.

Mire utolértük társainkat a Fortuna-ligetnél, a - pár órával ezelőtt még szelíd - kis patak már dübörgött és tajtékokat vetett! A Medúza-zugnál a láncok magasságában mellkasig ért a háborgó víz. Kétségbeesés ült ki az arcokra. Még nem tudták, hogy van más kiút is, a barlang feletti úton...

Ekkorra már minden mindegy alapon bakancsostul térdig gázoltunk a patakban, eszünkbe sem jutott a vízátfolyások, tócsák, sártengerek kerülgetése! Nem volt már értelme… Ázottan, de mégis hihetetlenül vidáman, viccelődve érkeztünk vissza réten parkoló buszunkhoz.

Esti kép a házban: minden lehetséges helyen bakancsok, ruhák száradnak, hősugárzó ventillátorok zúgnak! Az elkövetkező napok estéinek elmaradhatatlan perceivé váltak a ruhaszárító tevékenységeink. Viszont annál jobban esett a vacsora! Beszélgetéssel, tervezéssel, reményekkel telve az iránt, hogy érezzük még a Napsugarak simogatását. Éreztük is, de addig még sok víz lecsurgott itt-ott…

A valaha tejbegyűjtő központkén is üzemelő
Varasó menedékház

Eligazítás a túra előtt

A kis Varasó-tó és környéke

Esztenák (ideiglenes lak- és munkahely) az oldalban

Voltak, akik falra másztak örömükben!

Volt, ki pancsolni vágyott!

Az Aragyásza-barlang turistaútján

Az Aragyásza-barlang 260 méter hosszan nyújt
feledhetetlen élményeket a barlangtúrák kedvelőinek

Technikás útviszonyok

A Medúza-zug kis vízfüggönyénél

Vidám ereszkedés a láncokon

A Fortuna-ligetben már előkerültek a kabátok

A Belvedere sziklájáról a mélyben rohanó
Meleg-Szamost is megpillantottuk

A Cukorvár "édes" lemenete

Tanakodás átkelés előtt a Meleg-Szamos partján

Szerelvény igazítás hideg lábfürdő után

Belcazár-palotájában szívesen befűtöttünk volna egy kicsit

A Moloch-vízeséshez négyen tértünk le

Visszaúton a Medúza-zug bejárata
életveszélyessé vált a nagy sodrású víz miatt

A látszat csal: ez nem egy vert had, hanem egy büszke,
hatalmas élményekkel gazdagodott csapat!

Jól kiérdemelt vacsora a szálláshelyen

Panzió, lépcsősor, száradó ruhák csendélete.
Gyakorlatilag minden talpalatnyi helyen szárítás folyt.

***

Kora reggel kinéztem az ablakon, és esküszöm, láttam a kék eget! Úgy, ahogy előző este a csillagok ragyogása reményt adott a jóidő beköszöntésére, ekkor is hittem abban, hogy visszanyerjük éltető égitestünk rokonszenvét.

Elindultunk a Boga-telepre vezető műúton – szitáló esőben… Megcsodáltuk a - csakis a sziklamászók ingerlése miatt a völgyben pöffeszkedő - Bulz-kőt, ami az útról nézve egy indián arcára hasonlít. Akkor még senkinek nem volt késztetése oldalára kapaszkodni, így tovább álltunk. Elvégre mégis csak a kaszkádok napja volt ez! Azért összesúgtunk egy páran, hogy majd visszafelé is itt lesz még őkelme!

Az első, a függőlegeshez közelítő folyásra kényszerülő patakocskánk, a Schmidl-esés volt. Ennek fölébe szerettünk volna kerekedni, hiszen az itt magasodó sziklák tetején bújik meg valahol a híres Czárán-kilátó. Kerülgettük, nézegettük, de sehol sem kínálkozott a közelben biztonságos felmenetel, így lemondásra kényszerültünk. Pedig biztosan meg van még a régi út valahol. Csak hát az idő, az a fránya idő meg úgy telik, mintha kergetnék. Ránk meg királyok vártak…

A Bulbuci-patak mentén kaptatva, olykor mászva értük el a Háromkirályok-vízesés legmagasabb sziklaugróját, a 20 méteren át zuhanó Gáspár-vízesést. Megküzdöttünk érte! Beálltunk mögé, élé, mellé – szóval kiélveztük a helyzetet! A következő két uralkodó megtekintése csak gyakorlott túrázóknak volt ajánlatos. Természetesen közülünk mindenki az volt, ezért ha az eldugott Menyhártot nem is, de Boldizsárt mindenki megcsodálhatta. A szekérútra kiérve engem még csábított a Csonka-kő megmászása a kínálkozó könnyűnek ígérkező útvonalon, de társak hiányában lankadt a lelkesedésem.

Helyette kollektív szedrezés következett! A visszaúton megint szemben találtuk magunkat a Bulz-kővel. Még mindig hivalkodva állt a patak fölé magasodva. Mintha csak azt mondaná: „Na mi van kis törpék, csak kerülgettek itt, senki sem mer a vállamra kiülni?” Hogy nem-e ??? – gondoltuk egy páran. Még a fejedre is! Óriási élmény volt odafönn körbenézni, úgy éreztük - ha csak egy kis időre is – királyok vagyunk! Mi négyen a völgy királyai, itt fenn, mindenek felett!

Büszkén érkeztünk a kocsmába az „olaszhoz”. Jót söröztünk a dicső tett és a napi túra sikerére. Akkor még nem tudtuk, lehet majd itt még fokozni is a hangulatot…

Kipillantva a Gáspár-vízesés mögül

Köszönjük
a visszahajló sziklafalnak az élményt! :)

Egy alattvaló Boldizsár király elé járult :)

Pihenő egy fincsi szedrezés után

A kép csalóka,
a kezünket is használtuk a Bulz-kő meghódításához! :)

Háromkirályok, kicsit másként - avagy a Bulz-kő csúcsán

Kilátás a Bulz-kőről a Száraz-Magura felé

L'italiano - lazítás az "olasznál"

***

Jó korán kell kelni ahhoz, hogy az ember csodát lásson! Ránk pedig csoda várt: a Csodavár!

A reggel – és a friss 10 °C fokos levegő - már a Pádis menedékháznál talált minket. Akkor még nem tudtam, melyik volt a szóban forgó építmény, de őszintén megvallva nem győződtem meg a helyiek építészeti tudományának és igényességének szépségeiről, az elszórt kalibák láttán. Egy-két kivétel akadt azért. (2017 januárjában leégett a régi menedékház, az első turistáknak kialakított szálláshely a Pádison. A körülötte újonnan épülő panziók nem sérültek…)

Legelésző tehenek között sétáltunk, a mezőn elszórtan fenyők sorakoztak. Ez a Rotunda-tisztás, méltó felvezetője élmény-kavalkádjainknak.

Aki egy szokványos forrásra számít a Ponor felszínre bukkanásánál, az nagyot téved. A forrás a szó szoros értelmében egy vízkitörés. Lenyűgöző, amilyen energiával ömlik a barlangból kifelé a víz!

A Ponor-rét már maga a mese! Kis patakunk még pár száz métert kanyarok a réten, aztán megérkezik a ponorhoz (víznyelő), majd újra eltűnik a süllyesztőben. Ilyen rétet csak itt láthatsz, - csak itt, csak most, csak Neked!

Rövid időn belül megérkeztünk utunk fő attrakciójához. Aki figyelmes volt, már megpillanthatta a megközelítésnél, de hallani biztosan mindenki hallotta, ahogyan a barlang sziklafalai visszaverik a tomboló víz dübörgését. A lejutás nem is volt olyan egyszerű… Segítségként vasrudakkal megerősített sziklaoldalon kell leereszkedni ahhoz, hogy megpillanthasd a Nagy Portálét, a 80 méter magas barlangszájat! Terveztük, hogy a barlang torkán átkelünk a 2-es dolinába, de a vízállás miatt ez életveszélyesnek bizonyult. Helyette következett a 3-as dolina és a Tulogdi-gádor nem kevésbé látványos szakasza. Egy természet által alkotott amfiteátrum tövében érzi itt magát az ember! Ennek - a még éppen járható szélén - kikapaszkodva csodálatos kilátást nyújtó helyek akadnak a turistaút mentén. A magas szakadékok tetejéről lenézve bizony görcsbe rándul az én kissé tériszonyos fajtámnak a gyomra!

Vissza már a Glavoi-réten át mentünk. Balkáni hangulat uralja a helyet! A sátrak közt malacok szaladgáltak, összebarkácsolt bódékból pedig árulták mind azt, amire szüksége lehet a jónépnek egy jól sikerült piknikezéshez. Nem mondom, hogy nem éltünk a lehetőséggel…

Még a cél előtt nem állhattuk meg, hogy ne vegyünk egy kis „hazait”. Az egyik bódénál végigkóstolva a pálinka kínálat egy részét, vettünk egy-egy litert a „biztosan nem azt adták, amit kóstoltunk”-ból! De mint másnap kiderült, nincs az a pálinka, amely a vidám poharazgatás közben ne javulna fel látványosan!

Éles kontraszt az öltözködésben
- úgy gondoltam még melegünk lehet! :)
Indul a csapat a Pádis menedékháztól

Ki erre, ki arra, de a cél egy és ugyanaz!

Turistajelzések természetközeli megformálása

Ezek meg itt összetapossák a legfinomabb falatokat
- gondolja a jámbor tehénke

A fotós háta mögött elemi erővel tör elő Ponor-patak, hogy
aztán egy-két kanyar után újra eltűnjön a föld gyomrában

Átkelés a híd maradványokon.
Mindenki eljátszott itt egy kicsit! :)

Mindenki a saját útját járja a Ponor-réten

Az út sokszor kihívást jelentett, de megoldottuk a feladatot

Várt egy csuda nagy barlang:
A Nagy Portálé szájánál csak apró
színes pontoknak látszanak az emberek

A 3. sz. dolinában

A Tulogdi-gádoron át
hagytuk el a Csodavárat

Ezen a ponton valaha fából készült kilátó állt

Csinos trió pózol az egyik kilátóponton

A mélység
a 2. számú - számunkra akkor elérhetetlen - dolinát rejti

Glavoi-réti idill

Igazán jól esett a "nemigazi" Csíki sör

Úton a Rotunda-tisztáson

Pálinkamustra

***

Éjjel időnként füleltem, csurog-e az ereszen az esővíz. Igen, dobolt a csatorna rendesen! Viszont indulásra, ha borús is, de csapadék mentes lett az idő. Mielőtt a buszba ültem, megnéztem a patakokat: sajnos éppen a háborgó arcát mutatta a Galbina. Ez azt jelentette, hogy már biztosan nem tudunk átkelni a Galbina-kőközön, pedig ez lett volna az egyik legszebb, és legnagyobb kihívást jelentő szakasza mai túránknak.

A reggel ismét a Glavoi-réten talált minket. Még csendes volt a sátor- és bódétábor, csupán néhány előtt gomolygott füst, talán a hideg éjszaka miatt rakták a tüzet.

A Bársza-katlan felderítésére indultunk, mindjárt egy húzós, izzasztó emelkedővel kezdtünk. A jelzések többször is megtréfáltak bennünket, mert a térképünkhöz képest több irányba is elágazott ugyanaz a sárga kör mintázatú. Egy kis felderítés, bejárás után helyreálltak fejünkben is az útvonalak irányai. Ha már erre vitt utunk, nem maradhatott ki a Galbina-szirt sem, rövid kitérővel útba ejtettük. Megkapó panoráma fogadott minket a mészkősziklákon, jól elücsörögtünk itt egy darabig!

Majd lemásztunk a szirtről és meglátogattuk az Eszkimó-jégbarlangot. Az üregben megrekedő hideg levegő miatt időről-időre kialakul két jégalakzat, ezeket nevezték el eszkimóknak. Mi éppen a törpe változatot láthattuk augusztus derekán… A katlan felé vettük az irányt, és hamarosan ráakadtunk a Fekete-barlangra. Általunk bejárt részei jól visszatükrözték elnevezésének mivoltát, igaz a sárga színt is felleltük egy helyen! A Bársza-katlan egy lefolyástalan terület, ezt jól példázza a Fekete-tó is. Körbejárása közben kissé nyomasztó érzései támadnak az embernek, vajon mi mindent nyelhetett már el ez a kis feketeség?!

A környéken annyi a barlang, hogy rengeteg olyat is találtunk, ami a térképen sem szerepel. Az elnevezettek között van a Bársza-jégbarlang, melynek mellékágát néhány kalandra vágyó túratársam becserkészte magának! Jeget a főbejáratnál sem találtunk. Rövid, de velős túránkat a Bál-rét környékén fejeztük volna be, viszont hárman „brahiból” elszaladtunk még egy sörre a Glavoi-rétre! A busz megvárt, és a fedélzeten szóló zenét túlénekelve indultunk a szállás felé. Megjegyzem, nem a söröző hármas énekelt…

A jókedv viszont szinte felkérés volt arra, hogy egynéhányan kipattanjunk a buszból az „olasznál” még egy sörre! És ha egy üzlet beindul… Az egy sörből kettő lett, majd előkerült a pálinka is, aztán megéheztünk, jöhetett a pacal leves! Kitörően vidám hangulat kerekedett, elég későn estünk be a kapun a La Mamánál! Számomra és társaimra egy kis csendes pihenő várt, majd a vacsora már eléggé helyrerakott minket ahhoz, hogy a nagylányom által (előlünk) megmentett móc körtepálinkát is szétporciózzuk!

Túrára fel! (Glavoi-rét)

Lábáztatós sörpadok arra az esetre,
ha netán beköszöntene a hőség

A hűtőgép is teljes kapacitással üzemel!

Galbina-szirt

Távolba vesző tekintetek a Galbinán

Iciri-piciri eszkimócska (Eszkimó-jégbarlang)

Szökni próbált, de elkaptam! :)
(Jégdarabkát mutat Jocó.)

A Fekete-barlang világos részében

A titokzatos Fekete-tónál

A Bársza-jégbarlang már kiolvadt augusztusra

Nyugalmat áraszt a Bál-rét

Az égbolt
visszakér a csapadékból, hogy másnap is öntözni tudjon! :)

A Glavoi-rét felé vezető, monarchia idején készült út

Kezeket a magasba - indul a bulibusz! :)

Tető a fejünk felett, mégis kissé eláztunk...

***

Még az utolsó nap is tartogatott számunkra meglepetéseket. Például azt, hogy kisütött a Nap! Mintha csak incselkedett volna velünk, hogy „lám-lám miért siettek haza, itt vagyok, rám vártatok, vagy nem?!”

A kiskohi Medve-barlang látogatását választottuk a Bihartól való búcsúként. Az 1975-ben felfedezett barlangban a cseppkő-alakzatok mellett több tucat barlangi medve csontvázait is felfedezhetjük, köztük egy teljesen épségben maradtat is.