ZÚTE HONLAP

Kedves látogatónk!
2017. januárjától elérhető a Zöld Út Természetjárók Egyesületének honlapja! Ha egyesületünk túráiról, életéről szeretne olvasni, itt megteheti: ZÚTE HONLAP

Letölthető: ZÚTE TÚRATERV 2022

2011. június 19., vasárnap

Soproni GY.O.T.

Ha Pünkösd, akkor Gyalogtúrázók Országos Találkozója! A 18. helyszíne ebben az évben Sopron volt. Miheller Tibi szervezésével a ZÚTE-ból ötvenen(!) vettünk részt vendégeinkkel együtt. Mi csütörtök reggel indultunk el, két autó tartott együtt az odavezető úton. Letkést elhagyva Szlovákián keresztül haladtunk, hogy időt nyerjünk és Budapestet  elkerüljük. Utunk elég kalandosra sikerült mert a másik autónak az aksija tönkrement, így többször tolórajttal lehetett csak indulásra bírni. Párkányban kipróbáltuk milyen is az mikor az egyirányú úton a forgalommal szemben haladunk, és úgy éreztük ezek után nekünk néha kötelező arra haladnunk ahol a tábla ezt tiltja! Délutánra meg is érkeztünk szálláshelyünkre, a Doborjáni Iskola kollégiumába. Délután megnéztük a szépen felújított bánfalvi kolostort, aztán egy kis városnézés, este haverok, buli,... reggel (nekem) fejfájás.
A kolostor parkjában
Régi cella, mai kényelem
Az étkező
Az Erzsébet-kertben, a mamutfenyő tövében
Az Orsolyita templom
A Szentháromság szobor és a Kecsketemplom égbe törnek
Másnap túrára indultunk a Sopron környéki erdőkbe, a Lőverekbe. Az indulásnál egyből borult a terv, mivel nem fértünk fel a Brennbergbányai buszra, így Tibinek át kellett szervezni az egész útvonalat. Szép helyeken jártunk, két kilátót is megmásztunk és megnéztük a híres Brennbergbányai "kocsmatemplomot". Persze többünknél a kőzetgyűjtés sem maradhatott el - csillámpalák landoltak a hátikba. Este volt a GYOT megnyitója, aztán a Zerge is új gazdára talált, végül: "mindenki szülinapja", haverok, buli...de csak szerényen, mert következő nap komoly dolgok vártak.
Úton a Zöld Út...
A Brennbergbányai "kocsmatemplom"nál
Várhely-kilátó
A Fő-téren I.
Tornyok
A Fő-téren II.
A Fő-téren III.
Mindenki születésnapja
Szombaton Puchbergbe indultunk, hogy meghódítsuk a Schneeberget. Egy jó kis mászós, sok helyen technikás útvonalon jutottunk ki a Salamander fogaskerekű kisvasút 1800 méter magasan fekvő végállomása fölé. Útközben ki-ki megküzdött a saját korlátaival, volt akinek a szédítő magasság, valakinek a nehéz sziklás terepet jelentett nagy kihívást. Idővel mindenki épségben kijutott, a gyönyörű táj, a virágos sziklák kárpótoltak minden fáradságért.Láttunk zergéket is, akik nem nagyon zavartatták magukat, így lehetett fotózni őket. Kisétáltunk az 1888 méteren lévő keresztig, aztán jegyvétel a vonatra. A 2076 méteres csúcsot már csak hárman tudtuk megmászni, mivel sietni kellett a vonathoz.Hengsthütte (1012m) állomásig utaztunk - nem minden napi élmény volt! Innen visszagyalogoltunk a kiindulópontra, Schneebergdorlfre.
A Schneeberg Schneebergdörlf felől
Kezdődik az igazi mászás - Herminensteig alsó rész
Védőháló nélkül
Zergék
Ők is zergék!
Panoráma
Egy a millióból
Panoráma
Jönnek a sárgák...
...megszállják a hegyet
Szoros
Óriások fenn...
Törött kézzel is simán...
Egy-két-há...toljuk szét a sziklákat!
A fogaskerekű végállomása
A Waxriegel csúcson
Panoráma 2076 méterről - Klosterweppen
Sörözés a Hengsthüttenél
Vasárnap újra Ausztria következett, a Myrafalle Muggendorfnál. A falu egy kis gyöngyszem a hegyek között, igazi nyugalmat árasztott. A vízesés szintén káprázatos, szépen kiépített utakkal, bár a hidak sokszor takarták a látnivalót.Rövid pihenő után továbbindultunk a pár kilométerre található Török-lyukhoz. Az útvonalon egy idő után létrákon lehet kimászni az átjáró barlangokhoz. Az egyik igen félelmetesnek volt beharangozva. El is érkeztünk az elsőhöz ahol azt gondoltam: "Hogyha az első ilyen hosszú, tényleg komoly lesz az a nagy létra! Mindegy, legalább jó lesz bemelegítésnek..." Aztán kiderült, hogy ez volt az a félelmetes nagy létra! Jó kis kaland volt ez is.
Este záróünnepség volt az Ifjúsági Táborban. A ZÚTE-ból ketten kaptunk elismerést a megfelelő minősítési szint eléréséért, barátaink hatalmas ünneplést rendeztek ami nagyon megható volt.
A koleszban folytattuk az ünneplést, ahol ezzel lezártuk ezt a pár szép napot. Volt minden mi szem-szájnak ingere, mindenki hozzájárult valamivel a mulatsághoz. Elmeséltük röviden élményeinket, némely felszólalás hatalmas derültséget okozott! Tibi kapott tőlünk egy szép egyedi fotóalbumot a fáradhatatlan szervezéseiért. Persze minden képen szerepel Ő is! :))
Muggendorf
 Házikó a Myrafalle bejáratánál
Myrafalle
Myrafalle
Myrafalle
Pihenő a vízesés fölötti réten
Jegyvétel a Török-lyukhoz
Myrafalle
A "félelmetes" létra
Ez itt még nem a Töröknek a lyuka
Tűzoltó tanfolyam
A Török-lyuk előtt
Pihi a sziklatetőn
Forrás bácsi
Myrafalle látogatóközpont
A GYOT  záró ünnepségén
Záróbuli:


Hétfő a hazautazás napja volt. Azért a Károly-kilátó még belefért a programba. Szép körpanoráma tárult elénk fentről, de sajnos a Schneeberg felhőbe takaródzott. Hazafelé Szlovákiából megcsodálhattuk az autóból a Burda és a Börzsöny vonulatait is, sőt még egy kis útszéli cseresznyézés is belefért!
Igazán jól sikerült túrák voltak, és az időjárás is a kegyeibe fogadott minket.
Bepakoltunk, indulás haza
A Károly-kilátónál
A Taródi vár
A Börzsöny Szlovákiából
Persze volt még sok más program is: Kenutúra a Fertő-tavon ; buszos és gyalogos túrák Balfra, Fertőrákosra, Nagycenkre, Fertődre, Fraknó várához, a Kócsagvárhoz... ; és teljesítménytúrán is többen részt vettek.
Legyen ez majd az Ő történetük, Én így láttam ezt a pár napot.

VinczeGabi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése