ZÚTE HONLAP

Kedves látogatónk!
2017. januárjától elérhető a Zöld Út Természetjárók Egyesületének honlapja! Ha egyesületünk túráiról, életéről szeretne olvasni, itt megteheti: ZÚTE HONLAP

Letölthető: ZÚTE TÚRATERV 2022

2011. augusztus 20., szombat

Vártól-várig a Mátrában

  Augusztus 10-e volt... Az utóbbi túráimon állandó vendég volt az eső, sőt volt úgy, hogy egy perc alatt megtelt a bakancsom vízzel - felülről. Erre a napra is jósoltak a Mátrába záporokat, ennek ellenére szép létszámban jöttünk össze erre a nem hétköznapi hétközi túrára. Tolmácsi Józsi azt mondta, hogy ha én túrát tervezek garantáltan esni fog az eső - ennek ellenére eljött Ő is.
Hosszú utazás után reggel kilenc óra előtt léptünk le a buszról Kisnánán. A Móré várban nagyon kedvesek voltak velünk, és még nyitás előtt beengedtek minket. Sőt, még egy nagyon színvonalas és érdekes indegenvezetést is kaptunk! A felújítással ugyan még nem végeztek teljesen, viszont így is rendkívül érdekes volt. Megtudtuk, a vár igen változatos programokkal várja látogatóit, és hamarosan visszatér az opál kiállítás is a több mint három mászás 2006-os lelettel együtt. (Idegenvezetőnk szerint tavaly a polgármester földjén találtak egy nagyobbat, ami négy mázsa körül van!) Megnéztük a szlovák tájházat is, amiben szép gyűjteményt hoztak össze a régi idők tárgyaiból. Ez is a közelmúltban lett teljesen felújítva. Egyetértettünk abban, hogy ide még érdemes lesz visszatérnünk.
A kultúra után megkezdtük a gyalogtúránkat. Az Úsztatói erdészház felé vettük az irányt, ahol már élvezhettük a hegy déli oldalának az előnyeit: elkezdődött a szedrezés. A Tarnóca-patak mellett többen elrohantak, pedig érdemes lett volna bejönniük egy kis időre a mederbe, mert az igazi szépsége itt mutatkozik meg igazán. Elhagytuk a romos vadászház magára maradt épületét, majd a Sánc-bércre caplattunk fel, aminek a tetejére érve leküzdöttük az aznap ránk váró szintemelkedés nagy részét. Itt megpihentünk és megebédeltünk. Láttuk, hogy a Bükk felett szépen szakad az eső - "na ott eshet nyugodtan" mondtuk. A Jóidő-kút előtt még befaltunk egy pár szem szedret, majd vízvétel következett...volna. A forrásnak rossz napja volt és nem adott vizet! Így még nem hagyott cserben, máskor legalább köpködött egy kicsit a kulacsomba, de most semmi. A Remete-forrást már meg sem néztük. Az élen járóknak vaddisznó kalandban is részük volt, szerencsére kerítés választotta el a feleket. A Gazos-kőnél megpihenve gyönyörködhettünk az elénk táruló panorámában, tiszta idő lévén még a Karancs is szépen kirajzolódott. Innen incselkedett velünk a siroki vár is - utunk végpontja még elég messzinek tűnt. Mielőtt a volt mészégetők helyére értünk Valika még megtalálta aznapi kétkilós kövét, amit opálnak kiálltott ki!
A vasútállomástól még három kilométer aszfaltút várt ránk a várig. Megtámadtuk a helyi ABC-t, ki-ki megvette a maga szükséges betevő falatját. (Én csúcssört vettem!) A várnyeregbe érve páran megpihentek, többen pedig megnéztük közelebbről a Barát- és Apáca-sziklát, és megmásztuk a Törökasztal áldozóoltárát. Innen megint azt láthattuk, hogy a Bükkben szakad az eső. Viszont ilyen nagy (széles) szivárványt még nem láttam! Aki látta, szája tátva! Felmentünk a várba. Kicsit (nem is kicsit!) elszomorított, hogy épp most zajlik itt is a felújítás, de úgy látszik újra a várépítések korát éljük. Volt kiknek már elment a kedve a további mászkálástól és elindultak lefelé. A kőbe vájt termek és alagutak megtekintése így érdeklődés hiányában el is maradt, pedig nekem ez a vár egyik legérdekesebb része. De kinek a pap... A megmaradt maroknyi csapattal a hely másik vadregényes része felé vettük az irányt, a régi kéktúrás útvonalon. A sziklába vájt lépcsőkön vezet az út az ingókő és kaptárkő alakú képződmények alatt. Aki velem tartott azt mondta, hogy ezt tényleg kár lett volna kihagyni!
Csapatunk a kisnánai várban
Nem mentek sehová!
Templomtorony tövében
Lehet csiklandozni!
Hová dugták a bort?
Zászló a szélben
A tájházban
Felhőjáték *
Első-Tarnóca vízesés *
Első-Tarnóca *
Átkelés a rozzant hídon
Vadászház rom
Ejtőzés a Sánc-bércen
Adri lazít!
Vadkaland *
Pihenő a Gazos-kőn
Gazos-kő
Az ott Recsk!
Siroki vár a fellegekben *
A Törökasztal
Apáca- és Barát-szikla
Eső a Bükk felett, szivárvánnyal
Kilátás a várból
Sziklák Sirok felett
A régi OKT-s út sziklái *
Kontraszt *
Fantáziára bízva *
Viszlát Sirok! *
                                                                                   * Fotó: Mangó Évi
Vincze Gabi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése