Zöld Út Természetjárók Egyesülete: Jeles kövek nyomában II.

Miután kétszeri nekirugaszkodás után megtaláltam a Herceg-kőt, újabb felfedezni valók után néztem.

A célterület újfent a Medves-vidéke, Cseres-hegység, vagy régi nevén a Bolhád volt. A kutatás alapja mint előzőekben is, a Bükki Nemzeti Park által kiadott Bábakalács füzetek - 15. része volt. Ebben olyan, számomra eddig ismeretlen környékbeli helyek vannak leírva képekkel illusztrálva, ami igencsak megmozgatta a fantáziámat.Mert ugye ki hallott például a Sátoros-hegyi vízesésről? Vagy az előbb említett Herceg-kőről? Pedig itt vannak szinte egy karnyújtásnyira, csupán feledésbe merültek, amihez nagyban hozzájárult a trianoni határ is.

Tehát kalandra fel, várnak az újabb felfedezések. Addig kell ezeknek a szikláknak a nyomára bukkanni, míg az erdő nem kezd lombosodni, mivel a kopasz fák között lényegen könnyebb a keresés. A cél a Medves és a Pogányvár között megbúvó Tar-kő, és a Monoszapuszta melletti Ördög-kő megtalálása volt.

Óriási segítséget jelentenek a keresésben a Google Earth-ön található műholdas felvételek, amik olyan titkokat fednek fel előttem amit csak madártávlatból látni.

Eresztvényből indítottam magányos túrámat, érintettem Somoskőt, majd Macskalyuk-bányán keresztül egy darabon a piros jelzést követve értem el a Medves ÉNy-i peremét. Itt az erdősáv szélén haladtam, balra alattam sziklazuhatagok, jobbra az erdőn túl a Medves rétjei. Mielőtt elértem volna az Abroncsospusztai kőbányát, hirtelen jobbossal átvágtam a mezőn. Itt sejtettem ugyanis a Tar-kő helyét. Találtam is egy szép sziklavonulatot. Egy sziklaszurdok mellett ereszkedtem le az aljához. Elképzeltem a helyet télen, megfagyott vízfolyással, jégcsapokkal. A télen majd visszatérek ide! Az aljban egy bővizű forrás búvik meg a kövek közt. Épp egy hatalmas termetű róka ivott a kis ér vizéből, először azt hittem kóbor kutya, olyan nagy volt. Mire a fényképezőhöz nyúltam már el is illant. Körben mindenütt élénkzöld mohás sziklák. S mivel vastag avarréteg ékelődött közéjük, eléggé nehéz volt a járás közöttük, többször lábszárig süllyedtem. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy a Tar-követ találtam meg! Aztán otthon összehasonlítottam a könyvben lévő fotókat az általam készítettekkel, és csalódnom kellett - ez bizony nem a Tar-kő! A műholdas felvételen látszik még egy épület is, erre is sikeresen rátaláltam: ez az újbásti vadászház. Visszamásztam a Medves legészakibb mezejére. Innen szépen látszott a Monosza sziklavonulata, eldöntöttem ezt is megmászom, mivel utam úgyis arrafelé vezet az Ördög-kőhöz. Jobbra távol a Pogányvár sziklái látszódtak, viszont szemben is felfedeztem egy szirtet! Elő a térképet, azonosítás, igen ez a Sovi vrch (magyar nevét nem tudom). Mivel már azt hittem meg van a Tar-kő, így a másik feltételezett helyének keresését feladtam. Inkább helyette ezt vettem célba! Átvergődtem Abroncsospuszta második számú kőbányáján, le a piros jelzésre. A Garádi-nyeregig haladtam jelzéseken, majd utána úttalan-utakon járva jutottam el a kiszemelt szirtekig. Fölmásztam a sziklák tetejére. A párás idő ellenére is gyönyörű kilátás fogadott. Látszik innen a Medves, a Monosza, a Sátoros - mely mögül a Karancs kandikál ki, és a Csoma-patak Sőreg felé vezető völgye. Van valami misztikus ezen a helyen. Leírhatatlan érzés távol lenni minden civilizációtól, mintha még az időben is visszamenne az ember. Itt igazi nyugalom van, ember ritkán jár erre szerencsére. Ritkán van az embernek lehetősége ennyire közel kerülnie az igazi háborítatlan természethez. Csak a vadak csörgetik időnként az avart és ragadozó madarak köröznek fenn az égen. A törmelék-kúp aljában két barlang is megbújik a bazalt kövek labirintusában. Meredek lejtőn ereszkedtem lefelé a Csoma-patak homokkőbe vájt völgyébe, hogy folytassam utam a Monosza szikláihoz. Utat most sem nagyon kerestem, szerencsére a jól járható erdőben mehettem csak úgy torony iránt. A patak meredek partfala jelentett "csak" akadályt, de a bedőlt öles bükkök mellett megoldottam az átjutást. Izzasztó emelkedő után elértem a sziklákat. Megpihentem a tetőn, majd leereszkedtem a kiugró sziklák széléig. Ekkor hatalmas dübörgés hallattszott lenntről, olyan, hogy szinte megremegett alattam a kő! Látni semmit sem láttam, de valószínűleg egy hatalmas muflon vagy szarvas csorda (rudli) lehetett. Pompás a panoráma innen is. Visszanéztem a nemrég elhagyott Soví vrch sziklái felé, látni a Medves-magasát, Abroncsospusztát, a Sátorost, Karancsot, a Salgói- és Somoskői várat, Ragyolcot és a Béna-hegyet. A monoszai félkör végén még kimentem az utolsó kiugró szirthez, majd a Bénai-sziklákhoz tettem kitérőt. Megkapó hely ez is, nemhiába természetvédelmi terület. Sajnos kevés időm maradt a nézelődésre, mert szerettem volna még sötétedés előtt hazaérni, és még hátra volt egy feladat. Megígértem magamnak, hogy legközelebb alaposabb terepszemlét tartok! Visszafordultam a sárga jelzésen, majd egy előzőleg kinézett ponton letértem az útról, és zúgtam lefelé Monoszapusztának. Sikerült az eltervezett helyre érkeznem. Nagyon biztos voltam abban, hogy hol találom az Ördög-követ. A könyvben található róla készült fénykép alapján otthon előzetesen addig keresgéltem a Google Earth-ön, míg meg nem találtam azt a pozíciót amiből a fotó készülhetett. Ezután már gyerekjáték volt az egész, persze nagyot koppantam volna, ha nem találom meg. De hamarosan ott pöffeszkedett előttem az útmenti domboldalon! Jó érzéssel töltött el, hogy megint sikerült rátalálnom egy rég elfeledett helyre. Felmásztam hozzá, majd én is elkészítettem egy fotót abból a szögből, ami a könyvben látható. Felültem a tetejére, és arra gondoltam milyen tisztelettel és félelemmel nézhettek erre a sziklára a régi népek, hogy az ördögöt látták benne. De engem nem bántott a benne lakó kisördög, biztos örült annak, hogy valami őrült végre meglátogatta őt! Nem mellékesen a környék már a bronzkorban is lakott volt, jelentős régészeti leletek kerültek elő innen.

A Nap már-már készült elbújni a hegyek mögött, így folytatnom kellett utam Somoskő felé. Hogy rövidítsek, Abroncsospusztát kihagyva inkább megint - most a Sátoros irányát megcélozva - torony iránt haladva, egy réten, vízmosásban, erdőn-mezőn értem el a Macskalyuk-bánya felé vezető piros turistajelzést. A bánya falait káprázatos színekben világították meg a lemenő Nap sugarai. Méltó befejezése volt ez ennek a nem mindenapi túrának.

Somoskőre már sietnem kellett, hogy elérjem a kiszemelt buszt. Várakoztak még a megállóban, így úgy döntöttem, hogy beugrok egy gyors sörözés-túrajelentő bélyegzés kombinációra. Hát a sör ízét nem sikerült alaposan kiélveznem, mert az első kortyoknál megjelent a busz a kanyarban! Egy gyors sörivási rekodkísérlet után már rohantam is, és 100m-es futásban is megdöntöttem eddigi időcsúcsomat! De meglett a hátsó ajtó...

Otthon Gréti lányom kérte, mutassam meg neki a Google Earth-ön merre jártam. És eközben valószínűleg ráakadtam a Tar-kőre!

De ha nem az lesz, akkor is megkeresem ezt a helyet, amit a műholdas felvételről egy sziklatoronynak látok.

Megint egy új kihívás, új célok! The show must go on!

Beszéljenek a képek: