Zöld Út Természetjárók Egyesülete: Liptói-havasok, Rohácsok

Egyesületünkből (ZÚTE) 23-an, július 21 és 27-e között magashegyi túrán vettünk részt a Nyugati-Tátrában, vagy más néven a Liptói-havasokban. 4 évvel ezelőtt már voltunk itt többen a csapatból, így sokunk számára nem volt teljesen ismeretlen a vidék. Mint akkor, így most is Miheller Tibi volt a túrák megálmodója és szervezője, amit ezúton is nagyon köszönünk!

A Liptói-havasok a Tátra legkiterjedtebb területű része, fő gerinchossza 32km, fő kőzete a gránit és a kristályos palakő, de legnyugatibb pontján a Fehér-sziklák és a Sivy-hegy már mészkő. A hegység csúcsainak magassága elmarad a Magas-Tátraitól (legmagasabb a Bystrá, 2248 m), és inkább alpesi jellegűek, amelyek széles törmelékes füves kúpok. Ezen belűl kivételt képez ez alól a Rohács-hegység és környéke, - ahol Mi is túráztunk - amely inkább emlékeztet a Magas-Tátrára, zegzugos csipkés fő és oldalgerinceivel. Aki már járt ezen a részen - főleg a Hegyes-Rohács, Tri-kopy, Baníkov vonalon - tudja, hogy ezek a helyek a Tátra legnehezebb és legszebb turistaútjaihoz tartoznak.

Első nap: Barlang, Zuberec és a vándorló zerge.

Utunk első állomása a - tavaly a Kis-Fátrából hazafelé jövet idő hiányában elmulasztott - Harmaneci-barlang meglátogatása volt. Ez Besztercebányától nem messze északnyugatra található, 821 m tengerszint feletti magasságon. Hogy ezen a napon sem maradjunk túra nélkül, a parkolóból rögtön 260m szintemelkedést kellett leküzdenünk 1,5 km-en belül azért, hogy kiérdemeljük a barlang bejáratánál elénk táruló Nagy-Fátrai panorámát. A cseppkő-barlang hossza 3 km (amiből 1 km látogatható), 75 m-es szintkülönbséggel. Nagyon szép és különleges alakzatokat láthattunk, olyanokat is amely máshol nemigen fordul elő. Állítólag a barlangban tenyészik Szlovákia legjelentősebb denevér populációja (1000-1500 fős csoportok), amiből Mi semmit nem vettünk észre.
Szállásunk Zuberecben volt, ahol lecuccolás után szét is néztünk. Egy páran elmentünk egy étterembe vacsorázni, ahol a helyi (szlovák) specialitásokat részesítettük előnyben. Elhatároztuk, hogy ezt amikor csak lehet megismételjük, mivel a főtt kaja azért csak jobban esik mint a szálláson a száraz, és nem is olyan sokkal kerül több pénzbe. Közben átmeneti otthonunkban már egy kis összejövetel kezdődött, amire illett időben odaérni. Ugyanis ZÚTÉ-s hagyományként a magashegyi túrákon résztvevők között egy plüss zerge vándorol, és mindig az arra érdemesnek jelöltnél köt ki. Most ismét új gazdira tálált a kis jószág. És ezzel volt még nem lett vége az ünnepségnek, mivel 3 túratársunk is arany fokozatot ért el a turista minősítési rendszerben! Ők meg is kapták méltó jutalmukat egy szép kitűző formájában. Gratulálunk! Kezdődhetett a heted-hét országra szóló dínom-dánom, ami persze ebben a formában nem igaz, de azért maradjunk abban, hogy koccintottunk az egészségükre.

Kilátás a Harmaneci-barlang felől

A fogadóépület előtt

A barlang bejárati termében

Rácsodálkoztunk a cseppkövekre

Emberkék a sztalagmitok és sztalaktitok közt

Cseppkő, cseppkő hátán

Színek

Két terem között

Millió évek teremtményei

Szálláshelyünk előtt

Megyünk vacsizni

Már csak a lényeg hiányzik

Aranyos turista lettem!

Eme Zerge nem lehet kerge?

Második nap: Didergés a felhőben.

Vasárnap reggel Oravicébe autóztunk, ahol nem utolsó szempontként egy termálvizes strand is működik. Ennek majd később hasznát is vesszük! Innen a Juránova dolina (Jurán-völgy) Szlovák-Paradicsomra hajazó völgyén keresztül követtük a sziklák közt kanyargó kis patakot, az úton könnyítésként telepített létrák és láncok segítségével. Egy kisebb hegyen átjutva már a Bobrovecká doliná-ban (Bóbróci-völgy) találtuk magunkat. Itt már szitált az eső, de nem volt vészes, és reménykedtünk a szebb (felhőtlenebb) folytatásban. Feltűnt egy velünk szembe jövő turista, aki rettentően be volt öltözve, ami a továbbiakra nézve nem túl sok jóval kecsegtetett. Kiváltképp az én rövidnadrágos-pólós ruházatomra volt ijesztő! Egy meredek sárkorcsolyás szakasz után értünk a Bobrovecké sedlo-ra (Bobróci-nyereg), ahol áfonyáztunk az esőben, míg lassabb társaink utól értek minket. Mint tengerészek, még mindig a jó széljárásban bízva indultunk a Lúcna (1653 m) csúcsára, köd és felhőmentes idő reményében. Nem jött össze. A szép idő helyett viszont kaptunk telet megszégyenítő hideget, ha volt 5 C° akkor sokat mondok! Egy idő után el is kezdtünk pingvineset játszani, a fázósabbja mindig beállt a kör közepére. :)
Lefelé menet a csapat két felé szakadt, az egyik része vissza Oravicébe, a másik a Lengyel oldalon lévő Chocholowska menedékházba tartott. A festői helyen lévő házban nem éppen barátiak voltak az árak, ennek ellenére azért fogyasztott a többség valamit. Pedig ide nem nagy fáradság az árút kihozni, mivel aszfalton elérhető a hely. A visszafelé hosszabbnak tűnő úton már megállapíthattuk: ha egy jó órával később érkezünk a Lúcna csúcsára, akkor talán már láthattunk is volna valamit a tájból! Oravicébe érve jóleső sörözéssel zártuk a túrát. (Már akinek nem kellett autót vezetnie Zuberecbe.)
Este ki-ki ment útjára vacsizni, vagy éppen "otthon" kotyvasztott valamit magának. A napot Tibi eligazítása zárta a következő túrával kapcsolatban, ahol megszívlelendő tanácsok hangzottak el főleg azok számára, akik még nem jártak hasonló komolyabb "láncos" útvonalon.

Indulunk Oravicéből

Csak szépen sorban

Szándékos vagy véletlen?

A Juránova dolina-ban

A Bobrovecká dolina-ban

Friss forrásvíznek nincs párja! (Pláne, ha jól meghajt!)

Páfrányok közt

Áfonyázás a Bobróci-nyeregben (Bobrovecké sedlo)

Panoráma a Lucna-ról

Panoráma a Lucna-ról, 2008-ban

Fázósan összeálltunk

A Chocholowska menedékház előtt

Chocholowska menedékház

A Szerzetes-sziklák a Bobrovec-en

Vissza felcaplattunk a Bobróci-nyergbe (Bobrovecké sedlo)

Mosónő a pataknál... :)

...és még akik kedvet kaptak

A túra zárása

Harmadik nap: Verőfény, felhők játéka és sziklakavalkád.

A Zverovkai felső parkolóból indultunk útnak. Két csoportban haladunk: akik lassúbbnak gondolták magukat, már egy órával előbb elindultak. A hegység egyik legszebb völgyének tartott Rohácsi-völgyben koptattuk az aszfaltot az Adamcul'a (1189 m) nevű pontig, ahonnan rátértünk a Rohácsi-vízesések felé vezető kékkel jelzett útra. A kaptatón eleinte csak a patakok csobogását lehetett hallani, majd később az egyre erősödö hangok már valami komolyabbat sejtettek. A zuhatag alsó részének közeli látványát az élen járók kihagyták a meredek lejárat miatt (utánunk voltak kik lementek!), de az impozánsabb felső részt már mindenki megcsodálta. Itt a víz 18 m magasságból zúg alá. A kék és a sárga jelzés elválásánál lévő pihenőhelyen vártuk össze egymást, ahol páratlan kilátást nyújtott a fölénk magasodó Rohácsok vonulata. Innen a Spálena dolina végtelennek tűnő emelkedőjén araszoltunk felfelé. A jégkorszak gleccserei által aprózott sziklákon lépdeltünk jó darabig. Bár az apró szó nem is annyira jó, mivel az ember szinte elveszik a kövek közt! Majd az emelkedő meredekre váltott, és lassan elértük a Baníkovské sedlo-t (Baníkov-hágó, 2040 m), ahol bevártuk az imént megelőzött hamarabb indulókat. Itt jót pihentünk és fogyasztottunk az elemózsiánkból. És nem utolsósorban gyönyörködtünk. Mert volt ám miben! Szikrázó napsütésben egy nagyon szép völgy tárult elénk délről, a doliná Parichvost.
Rövid, de meredek úton folytattuk a gyaloglást Pachol'ára (2167 m). A hegy másik oldala azonban már izgalmasabb volt, mivel a sziklák itt már láncokkal voltak megtűzdelve. A Spálene sedlo-ról (2055 m) visszanézve hihetelen meredeknek látszott az ahol lejöttünk! Még egy kis jól átmozgató sziklai terepgyakorlat után elértük Spálená csúcsát (2083 m). Eredeti terv szerint innen futamodhattak volna meg a további utat már végképp nem vállalók. Ilyen viszont egy sem akadt, látva a Pachola meredek oldalát valószínűleg még az is meggondolta magát, akinek valaha efféle terv forgott a fejében! "Ide nekünk a Spálena láncait!" - sugározták a tekintetek, majd a szirteken át-átbukó felhők közt újra útra keltünk. A felhők egyáltalán nem voltak fenyegetőek, sőt azzal, hogy időnként sejtelmessé tették a sziklák és csúcsok egyes részeit, még jobban feldobták a túránk hangulatát. Szinte játszottak azzal, hogy felváltva mutatták az elénk táruló tájat. Volt kaland bőven, főleg azoknak akik még nem jártak ilyen helyen. Előjött a csapatszellem is, mivel aki bizonytalanabb volt egy kicsit, annak a tapasztaltabbak mindig igyekeztek segíteni. Nekem (és úgy tudom még másoknak is) ez a sziklákon való ugrándozás szinte egy nagy játszóteret jelent: ahol a felnőtt egy kicsit újra gyerek, a gyerek egy kicsit már felnőtt lehet. A keskeny gerincen való le-föl liftezés után a Salatin (2047 m) következett a sorban, majd a Brestová (1934 m).
Itt osztódtunk A és B csapatra. Az A csapat kevesebb, 7 fős csapata tovább a sedlo Pálenicá felé tartott, a B csapat a Predny Salatin szép gerincén Zverovkába tért vissza. Én az A csapattal tartottam, és a Malá (kis) Brestová-t (1902 m) és a szálláshelyünk névadó hegyét, a Zuberec-et (1753 m) érintve értük el a sedlo Pálenicá-t (1573 m). Innen a sárga jelzés már panorámákban szegényebb útján tértünk be Zuberecbe (795 m).
Este aztán a szokásos vacsizós-sörözős-cukrászdás-otthonfőzős dolgok jöttek.
Igazán szépet sikerült túráznunk, ha csak ez az egy nap lett volna túrázásra alkalmas, már megérte! De azért még nem volt vége...